Koporsóba rejtett koporsót találtak Északnyugat-Kínában

Két, egymásba illesztett több ezer éves koporsót találtak a régészek első ízben az északnyugat-kínai Hszincsiangban.

 

A Csingho megyében folytatott feltárási munkák során kiemelt nagy, 3 méter hosszú és 1,65 méter széles kőkoporsóban elszórtan találtak csontokat, míg a kisebben egy teljes női csontvázat fedeztek fel – számolt be a Hszinhua hírügynökségnek Kuo Vu, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia Régészeti Intézetének munkatársa.

A kisebb koporsóból, amely 1,7 méter hosszú és másfél méter széles, több kerámiatárgy, egyéb csontok és kőszerszámok is előkerültek. A szakértők szerint e kisebb koporsót a nagyobb újrahasznosításának szándékával alkották meg körülbelül ezer év különbséggel. A kőkoporsó nagyjából 3500-3800 éves lehet.

A feltárást vezető régész elmondta, a leletek nagyban segítik az Altáj régióban élő nomádok történelmének és kultúrájának kutatását. Közölte: drónt is használnak ahhoz, hogy a koporsók látképét minden szögből pontosan rögzítsék, a felvételeket pedig további elemzéseknek vetik alá.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.