Trükkös termékbemutatók – Figyeljünk az idősekre!

Egy korábbi cikkben a termékbemutatókkal, illetve üzlethelyiségen kívüli értékesítéssel kapcsolatos problémákkal foglalkoztunk. Gyakran a törvényi szabályozás réseit kijátszva, pszichológiai eszközök széles tárházával igyekeznek értékesíteni termékeiket a szakosodott vállalkozások.

 

A MŰSOR

… egy több ezer nevet tartalmazó listával kezdődik, amiket a cégek egymás között cserélgetnek. A telefonközpontosok felhívják a számokat, minden apró részletet feljegyeznek, ami a beszélgetéskor elhangzik. A call-centeresek tehát már az első információkat is kiszedik. Van, aki még azt is elárulja, hogy mennyi a nyugdíja, sőt a megtakarított pénze.

A konferanszié a főnök, aki pontosan tudja, mikor kell egy kis szünetet tartani, mikor kell hadarva folytatni, elterelni a gondolatot, és azt is, hogy mely előtte ülő emberekre kell hatnia. A következő szint a hoszteszeké, akik az embereket fogadják. Az ő feladatuk annyi, hogy kedves, már szinte nyájas stílussal bizalmat ébresszenek az emberekben. A látogatók közt beépített emberek is vannak, akik először a legbizalmatlanabbak, de a kukacoskodó kérdéseikre az előadónak bekészített frappáns válaszaik vannak. Végül ők lesznek a legnagyobb hívők, és mindenre jelentkeznek.

A meggyőzés első lépéseként a termékbemutatón egészségügyi felmérést végeznek az ügyfélen, akit egy biorezonanciás gépnek nevezett szerkezetre kapcsolnak. A csodagép “megmondja”, hogy milyen a “beteg” állapota. És általában mindenki rossz egészségügyi állapotban van és kezelésre szorul. A kütyü olyan dolgokat vizsgál, mint például a megfoghatatlan érzelmi index, az ínszalagok állapota, a vállizomtapadás vagy az ásványi anyagok jelenléte. A rémisztő eredmények láttán azután az üzletkötő azonnal felajánlja a lehetőséget termékeik megvásárlására.

Az előadásoknak mindig van egy vendége: néhol meglepetés, de van, hogy előre beharangozzák az érkezését. Ő a szakember, aki mérnök vagy orvos is lehet, és a hitelesség kedvéért elvégzi a szükséges vizsgálatokat is, valamint tényekkel alátámasztja az eladni kívánt termék hatékonyságát.

A csapatmunka utolsó része egy hölgyre hárul, aki megteszi az ajánlatot. Felkínálja a lehetőséget, hogy valamivel kedveskedjen a vendégeknek. A találkozó lezárása végül a kihagyhatatlan lehetőség: az üzletkötő aprósággal győzi meg áldozatát. Például azzal, hogy a szerződést olvashatóan kell aláírni, különben eleshet egy remek lehetőségtől.

Tipikus meggyőző mondatok: „Nem eladok, hanem meggyógyítok! Miért hagyja, hogy a gyerekei megtiltsák önnek a gyógyulást? Teljesen felesleges hazamennie, és megbeszélni velük!”

Pszichológusok szerint az, hogy csoportosan vesznek részt a termékbemutatókon, szintén az ügynökök malmára hajtja a vizet, hiszen az úgynevezett csoportnyomásnak engedelmeskedve az ember akarata könnyebben megtörik, könnyen megy bele számára kedvezőtlen dologba is.

Több évre elkötelezhetik a termékbemutatók látogatóit azzal, hogy az ilyen eseményeken áruhitelt kínálnak nekik – erre hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) sajtószóvivője.
Basa Andrea nemrég arról beszélt: eljárásaik során gyakran tapasztalják, hogy a termékbemutatókon nemcsak a szervezők, hanem pénzügyi szolgáltatók is részt vesznek, és egy rossz döntéssel hosszú időre elköteleződhetnek azok, akiknek nem lett volna keretük az adott termék megvásárlására. A szóvivő tájékoztatása szerint az elmúlt öt évben több mint 10 versenyfelügyeleti eljárást indítottak egyebek mellett a tájékoztatás megtévesztő tartalma és tisztességtelen felépítése miatt, de olyan eset is akadt, ahol azonnali döntéshozatalra kényszerítették a résztvevőket.
Súlyosbító körülménynek számít, ha sérülékeny fogyasztóval szemben, hosszú időszakon keresztül vagy széles körben követnek el jogsértést.

A fogyasztók minden vásárlás előtt győződjenek meg a termékbemutatón ajánlott termék egészségre gyakorolt hatásairól, kérjék el a hatósági tanúsítványt, tájékozódjanak a termék vagy a terápiás módszer mellékhatásairól, illetve arról, hogy más, szintén fennálló egészségügyi problémájuk esetén is alkalmazható-e!

A hivatal közleményében a vásárlói tudatosság fontosságát is kiemelte: ha a fogyasztók nem kívánják igénybe venni az ajánlatot, a hozzá kapcsolódó szerződést sem kell aláírniuk, valamint ha valaki a termék megvásárlása után meggondolta magát, éljen 14 napos elállási jogával! Az elállási jog azonban csak az üzlethelyiségen kívül, és a távollévők között kötött szerződés esetén illeti meg a fogyasztót – tették hozzá.

 

Amennyiben további kérdések merülnek el a témával kapcsolatosan, felkereshetik az alábbi weboldalakat:

http://www.fogyasztoklapja.hu/
www.nfh.hu
www.ofe.hu

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.