A megújuló Fejlesztő Pedagógia Budaörsről folytatja

(Budaörs, 2015. október 16. – Budaörsi Infó) Budaörs város országosan is kiemelkedő oktatási nívóját az idén egy helyi kiadóhoz való kerülésével a 25 éves múlttal rendelkező Fejlesztő Pedagógia szakmai folyóirat patinásítja. A fejlesztőpedagógia az oktatáspolitika fontos része, amely az átlagos szinthez való felzárkóztatás elősegítésével próbál minden csemetét a teljes és méltó élethez szükséges képességekhez és készségekhez juttatni.

 

 

Idén szeptember 29-én a Budaörsi Önkormányzat a Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola – Gyógypedagógiai Intézményi Egységének alapkövét helyezte el az Árpád utcában, így az elmélet és a gyakorlat Budaörsön koncentrálódásnak indult.

A minél korábban nyújtott segítség nemcsak az ún. SNI (sajátos nevelési igényű) gyermekek, hanem a szülők és a hozzátartozók további életét is megkönnyítheti és életszemléletüket jó irányba befolyásolhatja, mivel a korai fejlesztés segít egy befogadóbb és összetartóbb társadalom létrejöttében.

A Fejlesztő Pedagógia lap alapítója és főszerkesztője dr. Salné Lengyel Mária gyógypedagógus-logopédus a szakmai minőséget és folytonosságot mindennél fontosabbnak tartja, ezért új szerkesztőbizottság alakult, amelynek budaörsi szakemberei is vannak: Ványi Ágnes gyógypedagógus-logopédus, a Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Budakeszi Tagintézmény Logopédiai Telephelyének (Budaörs) vezetője, igazgatóhelyettes; ugyanettől az intezéttől Szűcs Antal Mór, okleveles gyógypedagógus-logopédus, zeneterapeuta; valamint Sánta Kristóf zenepedagógus, képzőművész.

Sok nehézség leküzdése után jutott el városunkba a Fejlesztő Pedagógia. A 25 éves múlttal rendelkező szaklap 2011-ben – a pályázati lehetőségek beszűkülése miatt – a Nemzeti Tankönyvkiadóhoz fordult segítségért a fennmaradása érdekében. A Nemzeti Tankönyvkiadó ugyan átvette a kiadásának jogát, így a lap továbbra is megjelenhetett, de a lehető legkevesebb figyelmet fordították rá, ami gazdasági romlást eredményezett. Ezen felül a mindenki előtt ismert változások – az iskolák új fenntartóhoz kerülése, a Nemzeti Tankönyvkiadó megszűnése, illetve államosítása – új helyzetet teremtettek. A 2014. év utolsó két számának megjelentetését a Nemzeti Tankönyvkiadó/Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó feladatainak átvételére jogosult állami intézet felügyelte, az összevont lapszám idén májusban jelent meg, hogy utána végleg az ellehetetlenülés útjára jusson a szaklap.

A 2015-ös évtől a budaörsi Starkiss Grafikai Stúdió és Digitális Nyomda miután már 15 éve végzi a folyóirat nyomdai előkészítési feladatait, a Fejlesztő Pedagógia megszűnésének elkerüléséért felvállalta annak teljes ügyintézését immár kiadói minőségében is, mivel egyetért a szaklap céljaival és segítséget akar nyújtani abban, hogy ne szakadjon meg 25 év után a lap kiadásának folytonossága.

A negyedszázados szaklap a már megszokott szakmai nívó mellett nagy hangsúlyt kíván fektetni a pedagógusi életpályamodellhez szükséges publikációs lehetőségek nyújtására, ezáltal nemcsak az olvasók, de a szerzők javát is szolgálja.

 

fejleszto_600px_2015_01

Fejlesztő Pedagógia 2015/1-3, jubileumi válogatást tartalmazó összevont szám

 

A budaörsi iskolák számára kiemelt lehetőség a helyben készülő szakfolyóirat arra, hogy munkájukat, újításaikat bemutathassák az ország pedagógus-társadalmának. A kiadó tervezi olyan egyedi, tematikus számok megjelentetését, amelyek egy-egy adott iskola életébe és munkájába adnának átfogó betekintést.

„A Fejlesztő Pedagógia most ünnepelte megjelenésének 25 éves évfordulóját, ez alatt az idő alatt nagyon sok érdekes, időszerű, a gyakorlati munkában is használható cikk volt olvasható a lapban – mondta el a lap főszerkesztője, dr. Salné Lengyel Mária a Budaörsi Infónak.Nem csak a gyógypedagógusok, fejlesztők, de a pszichológusok is számtalan alkalommal forgathatták haszonnal az újságot. A megjelent írások erőssége a kipróbált, tapasztalati munkán alapuló, a szakemberek számára is használható gyakorlati munkák ismertetése. Olyan szerzők írtak cikkeket, akik több évtizedes tapasztalatukat öntötték formába, ezzel is informálva, tájékoztatva a pedagógusokat, a pedagógiai szakos hallgatókat és nagyon sok esetben a problémás gyermekek szüleit a lehetőségekről, az új módszerekről és eljárásokról, nem utolsó sorban a megjelenő szakkönyvekről és fejlesztő játékokról.”

A Fejlesztő Pedagógia már bekerült a pedagógiatörténetbe. Az elkövetkező 25 év az előfizetők, az olvasók és a magyar pedagógia fontosságát magukénak érző támogatók segítségével biztosítható.

 

A Fejlesztő Pedagógia 2016-os éves előfizetési díja (évi 6 szám, A/4, 64 oldal, könyvkötött): 7560 Ft/év (év végéig lehetőség van a 2015-ös lapszámok előfizetésére is, érdeklődni a 06-23-428-264 telefonszámon lehet).

Megrendelési szándékot a fejlesztopedagogia@starkiss.hu e-mail címen lehet jelezni.

A Fejlesztő Pedagógiát megtalálja a Facebook-on is.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.