Van még mit felfedezni! – Csillagászati nap Budaörsön (képek)

(Budaörs, 2015. október 14. – Budaörsi Infó) Szeptember végén Csillagászati napot tartottak a Városi Ifjúsági Klubban, ahol ötödikes és hatodikos diákok vettek részt. Több mint százan hallgatták az előadásokat, és vizsgálták meg utána a napot távcső segítségével. Október 20-án újra megtartják a rendezvényt, ezúttal a Csicsergő Óvodából érkeznek majd a leendő csillagászok az előadásokra.

 

 

Az első előadó Kerényi Lilla volt, aki az ókori mitológiáról és a csillagok születéséről mesélt.

A gyerekek megismerkedhettek az égbolton lévő csillagképekkel és meghallgathatták a hozzájuk fűződő legendákat is. Elődeink érdekes állatokkal, hősökkel, meseszép történetekkel, megdöbbentő kalandokkal népesítették be az eget. Ezeket mutatta be az előadásban Kerényi Lilla, és szó volt a csillagok magyar népi megnevezéséről is.

 

Kerényi Lilla a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a gyerekekhez a meséken keresztül vezet az út.

“Ha kimegyünk, egy olyan helyre, ahol sötét van, és felnézünk az égboltra, – persze csak ha találunk olyan helyet ahol nem túl nagy a fényszennyezés -, akkor az a látvány, ami elénk tárul leírhatatlan.

A legszebb dolog a világon az égbolt. Gyönyörű, ahogy a csillagok és a hold ragyognak. Ez szerintem a természet egyik legcsodálatosabb világa. Az ókorban a csillagászat volt a legfontosabb tudomány, hisz az alapján tájékozódtak.

A mai ember viszont már alig ismeri ezt a különleges világot. Szerintem nagyon fontos lenne mindenkinek tudni, hogy hol helyezkedünk el. Jobban vigyáznának az emberek a Földre, ha látnák, hogy mennyire különleges és ritka bolygó a miénk. Ha a gyerekek jobban megismernék, jobban megtudnák becsülni.”

 

ifjusagiklub_csillagaszeloadas (2)

Kerényi Lilla

 

ifjusagiklub_csillagaszeloadas (11)

 

 

Majd a Magyar Csillagászati Egyesülettől Mizser Attilától tudhattuk meg, hogy mi újság a naprendszerben?

Az ő előadása a Ceres törpebolygóról és a Plútó felderítéséről szólt.

Mizser Attila a Budaörsi Infónak úgy nyilatkozott, hogy a Plútó egy olyan ‘kipenderített égitest’ amivel nem lehet eleget foglalkozni.

“Valamikor még bolygónak számított a Plútó, viszont mérete miatt már csak törpe bolygó (vagyis kipenderítették a nagyok közül), ezért akkoriban még tüntettek is. Az előadásommal az a célom, hogy minél többen megszeressék a csillagászatot és egyre többen érdeklődjenek iránta. Van még mit felfedezni.”

 

ifjusagiklub_csillagaszeloadas (4)

Mizser Attila

 

 

ifjusagiklub_csillagaszeloadas (3)

 

Dr. Pacher Tibor (Puli Space Technologies Kft.) előadása következett Pulit a Holdra címmel.

A világ minden részéről 16 csapat állja még a sarat napjaink talán legizgalmasabb versenyében. A Google Lunar XPRIZE résztvevőinek 90%-ban magánerőből kell elkészíteniük és eljuttatniuk egy felderítő robotot a Holdra, amely ott legalább fél kilométert megtesz és panorámaképeket, videókat küld vissza a Földre.

Az egyedüli magyar induló, a Puli Space csapatának beszámolója a verseny kihívásairól, eddig elért eredményeikről, a rájuk váró további feladatokról, terveikről szólt.

 

ifjusagiklub_csillagaszeloadas (5)

dr. Pacher Tibor

 

Az előadás is rendkívül érdekes volt, viszont a legnagyobb produkció az volt, amikor a gyerekek megnézhették közelebbről a Pulit, és most valóban igazán közeli élményben lehetett részük.

 

ifjusagiklub_csillagaszeloadas (8)

 

ifjusagiklub_csillagaszeloadas (9)

 

ifjusagiklub_csillagaszeloadas (10)

 

A Puli bebizonyította, hogy akár 10 gyereken is képes átkelni, így már szinte egyértelművé vált, hogy a Hold-utazás már csak egy kis kalandtúra lesz számára.

 

2015. október 20-án hasonló előadásokra számíthatnak a budaörsi ovisok, természetesen nekik egy kicsit interaktívabb előadással készülnek a szervezők. Mi is ott leszünk és megmutatjuk Önöknek, hogy az ovisok, hogy érezték magukat.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.