Megbírságoltak és feljelentettek egy férfit, aki kvadkoptert röptetett a Fehér Ház közelében

Megbírságolt és feljelentett pénteken a washingtoni rendőrség egy férfit, aki az amerikai főváros szívében, a George Washington-obeliszk mellett kisméretű kvadkoptert röptetett, amely végül a Fehér Ház melletti Ellipszis parkban ért földet.

 

A 15-ször 15 centiméteres, 40-80 dollárért beszerezhető drónt az elnök biztonságáért felelős Secret Service ügynökei elkobozták a washingtoni illetőségű Howard Solomontól. Solomont, akinek életkorát nem közölték, nem vették őrizetbe, de arra kötelezték, hogy megjelenjen majd a bíróság előtt. 85 dollárra bírságolták meg és büntetőfeljelentést tettek ellene.

A parkrendőrség szerint idén hetedik, 2013 óta pedig 26. alkalommal repült be pilóta nélküli repülő szerkezet a Washington területén található nemzeti parkba. Májusban a Secret Service megállított egy férfit, aki drónt röptetett a Fehér Ház melletti Lafayette téren. Januárban az elnöki rezidencia és hivatal kertjében zuhant le egy kvadkopter.

Az amerikai repülésügyi hatóság (FAA) előírásai szerint a washingtoni Reagan Nemzeti Repülőtér 15 mérföldes (mintegy 24 kilométeres) körzetében – amelybe a Fehér Ház is beleesik – tilos drónt röptetni.

Csütörtökön ártatlannak vallotta magát a 61 éves Doug Hughes postai alkalmazott, aki girokopterével április közepén a kongresszus közelében szállt le. Hughes ellen nyilvántartásban nem szereplő repülő eszköz törvénytelen üzemeltetése és az országos légvédelmi tér megsértése címén emeltek vádat. Ha bűnösnek találják, a postást négy évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

A postás a kampányfinanszírozás korruptsága ellen próbált meg tiltakozni a nagy feltűnést keltő akcióval. Hughes az egyszemélyes repülő szerkezeten levelet vitt mind az 535 szövetségi törvényhozónak, amelyben politikai reformot követelt és szavazói lázadást hirdetett meg.

Az ügy nagy port vert fel, mert a washingtoni belváros légtere az Egyesült Államok egyik legszigorúbban biztosított repüléstilalmi övezete, amelybe repülőgépek csak külön engedéllyel léphetnek be. A körzet védelmét a 2001. szeptember 11-i, eltérített repülőgépekkel végrehajtott terrortámadásokat követően különösen megerősítették.

A girokopter landolása a kongresszus épülete előtt éppen ezért súlyos biztonsági résre világított rá. A Washington védelméért felelős Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) közölte, hogy a légi járművet sem a radarjai, sem más berendezései nem észlelték.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.