10 éves a BULÁKE – Budapest Bár jubileumi koncert

A Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE) idén épp 10. éve segíti a térség látássérültjeit önmaguk, élethelyzetük elfogadásában, valamint helyük megtalálásában a társadalomban – ami nem könnyű egy látókra kitalált világban. Teszik mindezt egyénre szabott segítségnyújtással, közös programokkal és védett foglalkoztatásuk megteremtésével, fenntartásával.

 

Céljaihoz az Egyesület idén elnyerte az utóbbi évek egyik legeredetibb, legérdekesebb és legprofibb zenei vállalkozása, a Budapest Bár zenekar és vendégművészei támogatását is. A művészek felkérésünkre koncertnaptárukba iktatták Budaörsöt, amelynek sportcsarnokában – a Fehér Bot világnapjához kapcsolódva, s egyben a 10 éves jubileum ünnepi eseményeként – 2015. október 17-én fognak fellépni karitatív jelleggel. A rendezvény bevétele a Buda környéki látássérülteket segítő BULÁKE tevékenységét fogja támogatni.

 

Meghívott fellépők:

Behumi Dóri – fuvolatanárnő, a Jazz+Az együttes volt énekese, két arany- és platinalemezzel elismert énekesnő.

Németh Juci – Az Anima Sound System volt énekesnője, filmezett Jancsó Miklóssal, volt riporter és műsorvezető, valamint dolgozott a Kispál és a Borzzal is. Jelenleg a Nemjuci együttes és a Budapest Bár zenekar énekesnője.

Ferenczi György –  EmeRTon-díjas szájharmonika-művész, énekes, hegedűs, gitáros. Dolgozott a Hobo Blues Band-del, az LGT-vel, a Takáts Tamás Dirty Blues Band-del, az Eddával, Zoránnal, Kim Nowak-kal és Gerendás Péterrel.

Szűcs Krisztián – a Heaven Street Seven együttes volt énekese.

 

budapestbarkoncertbulake

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.