80 éves férfira támadt

A zsámbéki rendőrök egy 42 éves helyi férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást rablás bűntett, valamint testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. László 42 éves zsámbéki lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. október 4-én 22 óra körüli időben Zsámbék utcáján követni kezdett egy idős férfit, majd a sértettre támadt, akit ököllel halántékon ütött. Az idős férfi ettől elesett. N. László ekkor a sértett ruházatában pénz után kutatott, de a helyszínről végül értékszerzés nélkül menekült el.

 

Egy órával később azonban a nyitott ajtón keresztül bement a sértett zsámbéki házába, ahol ismét az idős férfira támadt, ököllel többször megütötte és pénzt követelt tőle.  A sértett elesett és ekkor a 42 éves gyanúsított elvette tőle a nadrágja zsebében lévő pénzt és a mobiltelefonját, majd távozott a házból.

Az elsődleges orvosi vélemény szerint a sértett a bántalmazások következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

A zsámbéki rendőrök 2015. október 5-én a délelőtti órákban – a lakásában – fogták el N. Lászlót, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók bűnügyi őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására.

 

A gyanúsított ellen a további eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.