Pluto – Közzétették az eddigi legjobb minőségű felvételeket a Charonról

Az eddigi legjobb minőségű felvételeket tette közzé az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a Pluto holdjáról, a Charonról – írja a BBC.

 

A New Horizons űrszonda e héten megjelentetett fotóin központi szerepet tölt be a hold, amelyről minden eddiginél nagyobb felbontású, részletgazdagabb és színesebb felvételeket lehet megtekinteni.

A NASA folyamatosan gyűjti be a szonda Pluto melletti történelmi fontosságú elhaladásakor készült fotókat és adatokat. A várakozások szerint a folyamat csupán 2016-ban fejeződhet be, ennek oka a Földtől való hatalmas, mintegy öt milliárd kilométeres távolság okozta lassú információáramlás.

A New Horizons a törpebolygó július 14-i megközelítése óta már mintegy 100 millió kilométert tehetett meg a Naprendszer külső területein haladva.

A kutatók előzetesen attól tartottak, hogy a Pluto átmérőjének alig a felével rendelkező Charon meglehetősen unalmas látvány lesz a törpebolygóhoz képest, ehelyett a felvételek tanúsága szerint rendkívül változatos az égitest felszíne, amelyen kráterek, hegyek, csipkézett északi felvidék és délen sima alföldek is láthatóak.

A hold felszínét a középső területeken látványos mély törések és kanyonok borítják. A kutatók szerint ez arra bizonyíték, hogy az égitestet egy roppant méretű geológiai megrázkódtatás érte valamikor a múltban.

“Úgy néz ki, mintha a Charon egész kérge felszakadt volna” – nyilatkozta John Spencer, a küldetésen dolgozó tudós, aki szerint a felvételeken látottakat leginkább a Marson található roppant méretű Valles Marineris kanyonrendszerhez lehet hasonlítani.

A tudósok szerint a hold déli részén húzódó Vulcan Planum néven emlegetett síkságon jóval kevesebb a kráter, így viszonylag fiatal képződmény lehet. Úgy vélik, hogy a terület viszonylagos simasága önmagában is biztos jele a felszín egykori nagyléptékű újraalakulásának.

A küldetésen dolgozó kutatók szerint elképzelhető az is, hogy egyfajta hideg vulkáni aktivitás, kriovulkanizmus lehet a felelős a látottakért.

“A csapat tárgyalja annak lehetőségét, hogy egy belső vízóceán fagyhatott meg régen, és az ebből következő tömegváltozás vezetett a Charon feltöréséhez, megnyitva ezzel az utat a vízalapú láva felszínre ömlése előtt” – idézi a NASA közleménye Paul Schenket, a houstoni Lunar and Planetary Institute munkatársát.
http://www.bbc.com/news/science-environment-34420062

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.