Bogárdi Szabó István: Isten és embertársaink szeretete nem olthatja ki egymást

Isten és embertársaink szeretete nem olthatja ki, nem relativizálhatja egymást – mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a reformáció hónapját megnyitó csütörtöki istentiszteleten.

 

A budapesti Deák téri evangélikus templomban megtartott zenés istentiszteleten Bogárdi Szabó István arról beszélt, hogy a keresztyénség Isten és ember között “vergődik”: hol Istent imádja, hol az embert szolgálja, és nagyon sokszor kioltja egymással ezt a kettőt.

“Hol az oltárnál állunk, hátat fordítva a világnak, hol a világ felé fordulunk, hátat fordítva Istennek. Pedig ez nem két külön világ, nem két birodalom, amelyik folyamatosan relativizálja egymást.” Az az igazi reformációs indíttatás, az az igazi megerősítés, amikor ezt megértjük – mondta a református püspök.

Így szól a parancs: szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből. “De sokan vannak, sokan vagyunk, akik bezárjuk ebbe a keresztyén létet, és istenszeretetünk nem árad ki a világba.” Nem történik meg Ezékiel próféta csodálatos látomása, hogy a templom küszöbéről fölszakad egy forrás, és kiárad a világba gyógyító erővel. “Mi mindig ott vagyunk az oltár körül, mindig áldozunk az Úrnak, mindig Isten felé fordított arccal magasztaljuk őt, az emberek pedig csak a hátunkat látják” – mutatott rá Bogárdi Szabó István.

Máskor pedig éppen fordítva igaz: “már rég nem vagyunk ott a forrásnál, már rég eljöttünk az oltártól, és régen lefordítottuk istenszeretetünket emberszeretetre”. “Már annyiszor aprópénzre váltottuk a keresztyénségünket, a hitünket, hogy bár észre sem vettük, elfogyott a pénzünk. Gyakoroljuk a keresztyén altruizmus meddő és üres rutinját, amit mások sokkal jobban tudnak, mint mi.”

Jézus azonban azt mondja: szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből, és szeresd felebarátodat, mint magadat. “E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” A ‘függ’ szó pedig terminus technicus. A görög újszövetségben legközelebb akkor fordul elő, amikor Jézust “keresztre függesztik”. Ott függ tehát minden ebben a jézusi válaszban: az ő tökéletes szeretete az Atya iránt, és tökéletes szeretete az ember iránt – mondta Bogárdi Szabó István.

A liturgiában részt vett Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke, Fabiny Tamás evangélikus püspök, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, továbbá a magyarországi baptista, metodista és pünkösdi egyház egy-egy főpásztora.

Októberben tartják a reformáció hónapját országszerte a MEÖT szervezésében. A programsorozat hagyományosan október 31-én, a reformáció emléknapján zárul. A rendezvény idei mottója: “Taníts engem az ismeretre és a helyes felismerésre.”

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.