„Növelni kell a Frankhegyen élők önmentő képességét”

(Budaörs, 2015. szeptember 17. – Budaörsi Infó) A 2015-ös évben már nagyon sok alkalommal riasztották frankhegyi tűzesetekhez a Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkatársait. Munkájukat nagymértékben akadályozzák az útra benövő ágak, fák, bokrok és a nem megfelelő helyen parkoló autók. Ezt az interjút az augusztusi Budaörsi Infó közölte.

 

 

Petró Tibor a Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a Frankhegyen az Őzike és a Fátyol utcát nem lehet megközelíteni, az összes többi utcába pedig csak nehezen tudnak bejutni.

 

PEtro_tibor

 

„Szeretnénk kérni a képviselő-testületet, hogy hathatósabban foglalkozzon a problémával, hogy a frankhegyi utcák keresztmetszete a mentésben résztvevő járművek részére is megfelelő szélességű lehessen. Az a fő problémánk, hogy hiába van meg az utcák szélessége, ha a benövő fák és bokrok erősen korlátozzák az utca átjárhatóságát. A Frankhegyen minden utca problémás, van amelyik teljesen járhatatlan, mint például a Fügefa utca.

Rengeteg munkánk van fent a Frankhegyen, ez eleve az időjárásnak is jobban kitett terület, mert hegyoldal, így több elemi kár keletkezik.

A tűzesetek mellett műszaki mentési feladatunk is sok van arra felé. Mivel csak nehézségek árán tudunk feljutni, így nem csak a mentési időnk nő, hanem az autóink, amiket a mentés során használunk is állandóan „sérüléseket” szenvednek. Mindig letörik a tükrük és a lámpánk a benyúló ágak és fák miatt.

Ahogy megyünk az úton, halljuk ahogy végig karistolják az ágak a gépjárművet.

Nagyon szeretnénk megkérni a helyi lakosokat, hogy az utcákba hajló zöld növényzetet vágják vissza. Az önkormányzattól azt kérjük, hogy amennyiben a lakosság nem partner ebben a témában, akkor legyenek szívesek vállalják át ezt a feladatot.

Mi nagyon szívesen belevágunk ebbe a munkába, megvan hozzá az erőnk és az eszközünk, de egyedül nem fogjuk tudni ezt a feladatot felvállalni, segítséget viszont tudunk nyújtani ebben a témában az önkormányzatnak.”

 

Mivel tudnának még segíteni önöknek a Frankhegyen lakók?

„Mivel nehezen tudunk feljutni a Frankhegyre, így a mentési időnk is nő. A tűz keletkezét követően, ha 5 percen belül nem kezdődik meg a beavatkozás, akkor nagyon erős az égés hőterhelése.

Jó lenne, ha az, aki tüzet észlel, azonnal beavatkozna és így késleltetné a tűz továbbterjedését. Természetesen csak abban az esetben, ha ez nem veszélyezteti a testi épségét.

Az lenne a legjobb, ha mindenki tartana otthon egy hat kilogrammos poroltó készüléket, aminek a segítségével viszonylag könnyen el lehet oltani a tüzet.

Mindezek mellett nagyon fontos lenne, hogy minden frankhegyi háztartásban legyen legalább 250 liter víz, hordóban vagy ballonokban tárolva.

Ezeken a területeken javítanunk kell a lakosság önmentő képességét, mert itt nem elég, hogy nehéz a közlekedés, de még a víz is nehezen érhető el.

Ha az első öt percben nem avatkozik be, aki észlelte a tüzet, akkor olyan terjedelmében fog égni a ház amikorra mi odaérünk, hogy addigra már nagyon nehéz lesz eloltani.”

 

Amennyiben tehetik, saját maguk és embertársaik érdekében segítsék a tűzoltók munkáját.

 

Frankhegyi esetek:

http://www.budaorsiinfo.hu/blog/2015/08/31/valaki-gyujtogat-a-frankhegyen-tuz-volt-a-berkenye-utcaban/

http://www.budaorsiinfo.hu/blog/2015/08/18/akut-problema-a-frankhegyi-uthalozat/

http://www.budaorsiinfo.hu/blog/2015/06/10/jarhatatlanok-a-frankhegyi-utak-tuzoltoauto-borult-az-arokba-es-ismet-leegett-egy-haz/

 

(Budaörsi Infó)

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.