A felszámolás elrendeléséig fizetnie kell a károkat az Astra fióktelepének

A román Astra Biztosító magyarországi fióktelepe köteles helytállni a díjfizető ügyfelek által okozott károkért mindaddig, amíg Romániában el nem rendelik a biztosító felszámolását. A már bekövetkezett károkat érdemes mihamarabb jelezni a fióktelepnél – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

 

Az összevont román pénzügyi felügyelet (ASF) szerdán fizetésképtelenné nyilvánította az Astrát, megvonta működési engedélyét és felszámolást kezdeményezett ellene, miután a társaság nem hajtotta végre a hatóság által előírt feltőkésítést.

A jegybank csütörtöki közleményében ismerteti: a romániai Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. Biztosító – illetve annak magyarországi fióktelepe – a biztosító tevékenységi engedélyének visszavonásáról rendelkező román felügyeleti döntés után is köteles teljesíteni biztosítási szerződésekből eredő kötelezettségeit és rendezni a díjfizető ügyfelek, illetve a vétlen károsultak kárait mindaddig, amíg a román bíróság el nem rendeli a biztosító felszámolását.

A biztosító a felszámolás elrendeléséig, illetve a román törvények előírása szerint ezt követően egy átmeneti időszakig (az ügyfélszerződések fennmaradásának időpontjáig) köteles rendezni a díjfizető ügyfelekkel szembeni károkat. Az e célra létrehozott romániai és magyar garanciaalapok csak ezt követően veszik át a kártalanítási feladatokat.

A magyarországi fióktelep valamennyi kommunikációs csatornáján – online, e-mailben vagy telefonon – a megszokott módon fogadja a kárbejelentéseket és kezeli az ügyfelek ügyeit – erősítette meg az MNB az Astra Fióktelep vezetőivel történt csütörtöki egyeztetése nyomán.

A jegybank azt javasolja, hogy a biztosító kárt szenvedett ügyfelei mielőbb jelentsék be kárigényüket az Astra Fióktelephez, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) esetében a károkozó biztosítottak mellett a vétlen károsultak is.

Az MNB szerint célszerű volna, ha az ügyfelek Astra-biztosításaikat évfordulóra felmondva más biztosítónál kötnék újra. A jegybank szerint az Astra Fióktelep együttműködése esetén lehetőség van a még nem lejárt évfordulójú – például kgfb – biztosítási szerződéseknek a két fél közös megegyezésével történő akár azonnali megszüntetésére is. A kgfb esetében azonban más biztosítónál ugyanezen időpontban új szerződést kell kötni, különben a kieső időszakra magas fedezetlenségi díjat kell fizetni – teszi hozzá.

Az MNB ismételten hangsúlyozta, az Astra Fiókteleptől és a közvetítőktől elvárja, hogy ne kössenek és közvetítsenek újabb biztosítási ügyfélszerződéseket.

Az ügyfelek tájékoztatása érdekében a jegybank rövidesen a legfontosabb kérdéseket és válaszokat összefoglaló fogyasztóvédelmi tájékoztatót jelentet meg honlapján.

A CLB Biztosítási alkusz ugyancsak csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy a még hiányzó díjakat be kell fizetniük az ügyfeleknek.

 

 

 

Az Astra Biztosító folyamatosan tájékoztatja 180 ezer magyar ügyfelét

A román Astra Biztosító folyamatos tájékoztatást nyújt mintegy 180 ezer magyar ügyfelének a tennivalókról a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) egyeztetve, miután az összevont román pénzügyi felügyelet (ASF) szerdán fizetésképtelenné nyilvánította a társaságot, megvonta működési engedélyét és felszámolást kezdeményezett ellene.

Majzik Ferenc Levente, a társaság jogi és szolgáltatási igazgatója az MTI érdeklődésére pénteken közölte: a román felügyeleti hatóság kezdeményezte a fizetésképtelenség megállapítását, de azt kimondani csak a bíróságnak van joga.

Kiemelte, hogy az ügyfeleknek a kialakult helyzetben semmi különös tennivalójuk nincsen, a károkat továbbra is rendezik.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban közölte: a román és a magyar biztosítási garanciarendszer áll helyt a román Astra Biztosító magyarországi fióktelepe károsultjai számára azt követően, hogy a biztosítót felügyelő román felügyeleti hatóság visszavonta az Astra román cégének tevékenységi engedélyét és kezdeményezte annak felszámolását. A magyar biztosítási törvény alapján emellett a Mabisz (Magyar Biztosítók Szövetsége) által kezelt kártalanítási alap helytáll minden, az Astra fióktelepével – mint felszámolás alatt álló biztosítóval – szembeni kgfb-kártérítési igény esetén.

A jegybank csütörtökön arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztosító magyarországi fióktelepe köteles helytállni a díjfizető ügyfelek által okozott károkért mindaddig, amíg Romániában el nem rendelik a biztosító felszámolását.  Az e célra létrehozott romániai és magyar garanciaalapok csak ezt követően veszik át a kártalanítási feladatokat. A már bekövetkezett károkat érdemes mihamarabb jelezni a fióktelepnél.

A CLB Biztosítási alkusz ugyancsak csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy a még hiányzó díjakat be kell fizetniük az ügyfeleknek, mert baleset, vagy egyéb káresemény után csak így jár kártérítés.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.