IDESÜSS Budaörs Napja és ami mögötte van

(Budaörs, 2015. augusztus 25. – Budaörsi Infó) Immár 13 éve rendezik meg Budaörsön az Idesüss Budaörs Napját, évről évre egyre nagyobb sikerrel. Idén is különleges programokkal készültek a szervezők. Az idei rendezvény főszervezői, ugyanúgy mint előző években Zsák András és Géczy-Gaál Szilvia a Polgármesteri Hivatal munkatársai.

 

Géczy- Gaál Szilviától Budaörs Város Önkormányzatának kulturális ügyintézőjétől, megtudtuk, hogy a Budaörs Napja 13 éves múltra tekint immár vissza.

„A legelső Budaörs Napját a fő út, a Szabadság út felújítását követően szervezte meg az önkormányzat. A lezárások miatt hosszú időn keresztül a budaörsi lakóknak mellőzniük kellett az úthasználatot, ami sok kellemetlenséggel járt. Az út átadását követően, a lakosság türelmét megköszönve tartották meg az első Budaörs Napja rendezvényt.

Akkor még leginkább a helyi néptáncegyüttesekből, civil szervezetek műsoraiból táplálkozott ez a rendezvény, és az összes nemzetiségi önkormányzat is műsorral készült. 

13 évvel ezelőtt a Budaörs Napja egy igazi falunapi rendezvény volt, ami az évek során hazai népszerű előadókat felvonultató városi rendezvénnyé nőtte ki magát. Ez lett ez egyik legnépszerűbb családi programokkal és remek koncertekkel tarkított rendezvény Budaörsön.”

 

idesuss6

Idesüss Budaörs 2014

 

 

Mi az, ami a legtöbb nehézséget okozza egy ilyen nagyszabású rendezvény megszervezésekor?

„A fellépők megtalálása. Az idei évben bajban voltunk, mert voltak olyan nagy zenekarok, akiket szerettünk volna meghívni Budaörse, és hiába kezdtük már el a szervezést márciusban, mégsem tudták elvállalni a fellépést.

Az összes olyan „sztár”, akikre már régóta vágytunk, mind azt mondta, hogy nem érnek rá, mert más helyszíneken lépnek fel.

Ennek oka, hogy egyre több fesztivál van az országban nyáron, főként a Balatonon és környékén, így a fesztiválzenekarokat nagyon hamar lekötik.

Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy sikerült egy színvonalas, jó programsort összeállítanunk, amiben mindenféle stílust igyekeztünk felvonultatni.”

 

idesuss14
Idesüss Budaörs 2014

 

 

Milyen programok lesznek idén?

„Lesznek gyerekeknek, családoknak szóló programok, olyan előadókkal, mint például Gubás Gabi illetve a Kolompos együttes, de nem feledkeztünk meg a fiatalokról se, és úgy gondolom, hogy az idősebb korosztály is megtalálja majd a neki való koncerteket. Érdemes a rendezvény közösségi oldalát megnézni, itt egyébként az elmúlt években készült remek fotókon sokan magukra ismerhetnek.

 

idesuss7

Idesüss Budaörs 2014

 

Lesz persze élményekben gazdag közösségi kézműves vásár finom étkekkel, népi játékokkal, civil szervezetek által szervezet bemutatókkal és megmozdulásokkal.

Az Idesüss Budaörs Napján a szórakozáson kívül lehet még életet is menteni, hisz a budaörsi Vöröskereszt a Városi Ifjúsági Klubban lesz, ahol bárkinek lesz módja vért adni, aki segíteni szeretne. És kitelepülnek az intézményeink, illetve budaörsi cégek is.

 

idesuss11

Idesüss Budaörs 2014

 

 

Ami még az idei évben egy kuriózum lesz, hogy Bretzfeldből – a németországi testvértelepülésünkből – ismét különleges vendégek érkeznek hozzánk, akik borkóstolóval fognak kedveskedni a budaörsieknek. Testvérvárosunk új polgármestere is ellátogat hozzánk, hogy jobban megismerje városunkat. Viszont nem busszal érkeznek, hanem Old-Timer autókkal, amelyeket a rendezvényen bemutatnak. Ígéretünk van arra is, hogy néhány kör erejéig egy városnézésre utasokat is visznek majd.”

 

idesuss13
Idesüss Budaörs 2014

 

Az elmúlt években mi bizonyult a legsikeresebb programnak?

„Egyértelműen a tűzoltó bemutató a Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület szervezésében. Nagyon sok remek programunk van mindig, viszont amikor a tűzoltók megérkeznek, akkor szinte alig lehet elférni a Szabadság úton a tömegtől. Ez az a program, ami kicsiket és nagyokat is egyaránt érdekel. Természetesen idén is eljönnek, és mint minden évben most is különleges bemutatóval készülnek.”

 

idesuss15

Idesüss Budaörs 2014

 

idesuss16

Idesüss Budaörs 2014

 

Hamarosan Idesüss Budaörs Napja! Írják be a naptárba, hogy 2015. augusztus 29-én a Szabadság úton 10 órától 23:30-ig ingyenes programokkal várják az érdeklődőket a szervezők. Gubás Gabi, Tűzmadarak, Vivace, Lángolvagok, Ferenczi György és a Rackajam, Mystery Gang, Takács Nikolas, Tóth Gabi és zenekara és még sokan mások. Az esti koncertek átállásai között pedig tüzes mutatványokkal kápráztatják el a nagyérdeműt. A jó időt nem ígérhetjük meg előre, de a meghívottak alapján a jó szórakozást igen.

 

(Budaörsi Infó)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.