Újabb lezárások lesznek a Budaörsi úton közműépítés és felújítás miatt

Újabb lezárások lesznek a fővárosban a Budaörsi úton, a közműépítés és útfelújítás várhatóan 90 napig tart – közölte szerdán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Hétfőn a szakemberek befejezik a Budaörsi út kétszer négysávos szakaszán a városból kifelé vezető útpályán a Ráhó utcai kereszteződésig tartó vízvezeték-építést, a munkák szeptember elejéig a Rahó utca és Pannonhalmi út között a szélső sáv lezárásával folytatódnak. Jövő keddtől a Homonna utcától a Pannonhalmi utcáig gázvezetéket építenek, követve a vízvezeték-építést, emiatt a szélső sáv továbbra is munkaterület lesz, ami mellett továbbra is két sáv vezet folyamatosan sávelhúzással a BAH-csomópont felől és egy sáv a Nagyszőlős utca irányából.

Szintén kedd reggeltől a Villányi úttól szegély- és útépítést végeznek a Fehérló utcáig, ütemenként egy-egy sáv lezárásával. Először a kifelé haladó útpályát újítják fel, a szélső sáv, majd a belső sáv lezárásával. A kifelé vezető irányban minden ütemben két forgalmi sávot biztosítanak, de a centrum irányba a Fehérló utcától csak egy forgalmi sáv lesz járható az első ütemben. A következő ütemekben a Nagyszőlős utcáig tartó szakaszon a munkaterület mellett napközben két sávon lehet kifelé haladni és egy sávon befelé. A kifelé haladó útpályát ezen a szakaszon éjszakai munkavégzéssel újítják fel.

Az útfelújítás miatt a Budaörsi út befelé vezető oldalán várható jelentősebb közúti torlódás, ezért alternatív útvonalként javasolt az Egér út vagy (a Nagyszőlős utca és Karolina út közötti szakaszon) a Jászóvár utca-Alsóhegy utca útvonal.

 

(MTI)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.