Augusztus 20. – Állami és egyházi rendezvények az ünnepen

A Kossuth Lajos téri zászlófelvonással és a tisztavatással kezdődnek a központi rendezvények csütörtökön Budapesten, az augusztus 20-ai állami ünnepen. Az államalapítás emléknapján országszerte ünnepségeket tartanak, a legtöbb településen istentisztelet, szentmise, kenyérszentelés és családi programok is kísérik az önkormányzati rendezvényeket.

 

Csütörtök reggel a Kossuth téren Magyarország nemzeti lobogójának felvonásával és tisztavatással kezdődnek az ünnepi rendezvények. A zászlófelvonás előtt, 8 óra után pár perccel katonai bemutatókkal és zenével várják az érdeklődőket a Parlament előtti térre. Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntője után a honvédtisztjelöltek leteszik esküjüket, majd Áder János köztársasági elnök mond ünnepi beszédet.

 

A legmagasabb magyar állami kitüntetés, a Szent István Rend ünnepélyes átadása 11 órakor lesz a Sándor-palotában.

A fővárosban délután 5 órakor kezdődik ünnepi szentmise a Szent István-bazilika előtt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezetésével. A szertartás az este 6 órakor kezdődő Szent Jobb-körmenettel zárul.

A budai Várban a Mesterségek ünnepe délelőtt 10 órakor a Szent István-napi tönkölyös kenyér, az ország tortája címet elnyerő Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta valamint a honvédségi Tessedik mézes körtetorta felvágásával veszi kezdetét. A Clark Ádám tér és a Döbrentei tér közötti szakaszon idén is megnyílik a Magyar ízek utcája, a látogatók többek között csimbókos levest, paradicsommal készített kukoricakását, szilvalekváros csavartfánkot, barackos süteményeket és sparhelten sült lepényeket kóstolhatnak, valamint az ünnepi kenyeret és az ország tortáit is megkóstolhatják. Délután fél 3-kor a Szent György tértől indul az aratómenetet.

A nemzeti ünnep alkalmából koncertekkel is várják a látogatókat Budapesten: délelőtt 10 órától este 9 óráig a budai oldalon, a Várkert Bazárnál családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. Színpadra lép a Kolompos Zenekar, a Buborék Együttes, a Hot Jazz Band, az Irie Maffia és a Csík zenekar.

 

A Parlamentben 10-től 16 óráig nyílt napot tartanak.

A központi rendezvények az este 9 órakor kezdődő tűzijátékkal zárulnak.
Számos vidéki és a határon túli magyarlakta településen tartanak családi programokkal kísért megyei és települési önkormányzati ünnepséget, ökumenikus istentiszteletet, szentmisét, tűzijátékot. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egész napos hagyományőrző programokat rendez, ott Trócsányi László igazságügyi miniszter mond ünnepi beszédet.

 

Hódmezővásárhelyen reggel 9 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amelyet Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegyei püspöke celebrál, 10 órától pedig a városi ünnepségen beszédet mond Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Almási István polgármester.

Veszprémben ünnepi szentmise és kenyérszentelés lesz a Szent Mihály-bazilikában. Fél 6-tól ünnepi műsor kezdődik a Várszínpadon, beszédet mond Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa.

Egerben 13 órakor nyílik a Magyar Királyi Légierő relikviáit bemutató kiállítás a Gótikus palotában. A 18 órakor kezdődő városi ünnepségen Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára mond beszédet.

A Nógrád megyei Somoskőújfalu ünnepségén délután 4 órától Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke mond beszédet.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és Sárospatak Önkormányzata délután 5 órától közös ünnepi közgyűlést tart, amelyen ünnepi beszédet mond Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Egyben az új kenyér ünnepe is.

Az Országgyűlés 1991-ben döntött úgy, hogy a nemzeti ünnepek – március 15., augusztus 20., október 23. – közül augusztus 20-át jelöli meg állami ünnepként.

 

(MTI)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.