“Amit hozni kell, az csak a jó hangulat” – Játszóház projekt Budaörsön

(Budaörs, 2015. augusztus 18. – Budaörsi Infó) A Városi Ifjúsági Klub (VIK) szeptembertől ismét megtelik élettel, viszont addig is sok érdekes programmal várják az érdeklődőket. Ismerjék meg cikkünkből a JÁTSZÓHÁZ PROJEKTET.

 

Tamás Anita a Városi Ifjúsági Klub szervezője a Budaörsi Infónak elmondta, hogy havonta egyszer lesz a Klubban JÁTSZÓHÁZ PROJEKT.

A JÁTSZÓHÁZ PROJEKT szervezőitől megtudtuk, hogy a Játszóház egy nappaliból indult – mára már több száz főt megmozgató – kezdeményezés, melynek célja a társasjátékozás népszerűsítése, főként a fiatalok körében.

“Nem Monopoly-val és Ki nevet a végén?-nel játszunk, hanem új generációs társasjátékokkal, melyek közt szerepelnek stratégiai, taktikai, interaktív, gyorsasági, kreatív és építkezős játékok is, amiket egyelőre még kevesen ismernek. A Játszóházban bárki megismerheti, megtanulhatja és játszhatja ezeket a társasokat, így bárkiből válhat bolygótulajdonos, vasútmágnás, aranyásó vagy éppen hajóskapitány.”

 

Hány éves korosztályt vártok a Játszóházba, és hány fő vehet részt a játékban?

Tamás Anita: A Játszóház a nagytermünkben lesz berendezve, így akár 50-60 fő is el fog férni a programon. Szeretnénk egy estet, ahol akár baráti társasággal vagy egyedül is el lehet jönni hozzánk és kötetlenül, önfeledt játékba feledkezhet bárki. A célunk, hogy most a nagyobbaknak kedvezzünk a programmal, így akiket most szeretnénk megcélozni, azok a gimnazisták, illetve a huszonévesek lennének, de természetesen minden korosztály számára nyitott lesz a Játszóház.

 

Milyen gyakran és mikor lesznek foglalkozások?

Tamás Anita: Havonta egyszer, pénteken 16 órától 21 óráig lesz majd Játszóház Projekt az Ifiklubban, amelynek a kezdő időpontja is az iskolai tanítások végéhez igazítottuk, hogy akár az utolsó óra után nálunk pihenjék ki a fiatalok az egész heti hajtást.

Az első időpont szeptember 25-én, a második pedig október 30-án lesz. A továbbiakban, pedig igyekszünk a követhetőség szempontjából, mindig a hónap utolsó péntekére tenni a játékot.

 

Miért ajánljátok a fiataloknak a Játszóházat?

JÁTSZÓHÁZ PROJEKT szervezői: Jó a hangulat: az egyik asztalnál rezzenéstelen arccal folyik a Csótánypóker, egy másik asztalnál nagyokat nevet a társaság egy könnyű gyorsasági játék mellett, közben egy harmadiknál épp folyik a stratégiázás, hiszen az őserdőt igyekeznek feltárni a játékosok. A Játszóházban tehát izgalmas világokba kerülhetsz, miközben könnyen lehet új barátokat szerezni, vagy a régiekkel beülni délután játszani egy jót.

 

Van koordinátor a foglalkozások alatt?

JÁTSZÓHÁZ PROJEKT szervezői: Igen van, mi játékmesternek nevezzük a koordinátort. A játékmester segít kiválasztani, melyik játékkal játssz, és elmagyarázza a játékszabályokat is. Így nem kell félned, ha nem ismered őket, bármikor be tudsz csatlakozni!

 

Mit kell magukkal vinniük az érdeklődőknek?

Tamás Anita:  A belépés teljesen ingyenes, vetítés és zene lesz a háttérben, hogy fokozzuk a hangulatot. A büfé a program ideje alatt is üzemelni fog, így játék közben lehet inni, enni, nassolni. Amit hozni kell az csak a jó hangulat.

 

Minden hónap utolsó péntekjén 16 és 21 óra között Játszóház a Városi Ifjúsági Klubban. Meg kell nézni, ki kell próbálni. A tapasztalataitokat pedig osszátok meg velünk. Küldjétek el a véleményeteket a budaorsiinfo@gmail.com e-mail címre. 

 

jatszohaz_Ifiklub

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.