Megjelent a legfrissebb Magyar statisztikai évkönyv

Megjelent a 2014. évi Magyar statisztikai évkönyv, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) rendszeres, az ország életének egy egész évét számokba foglaló kiadványa – közölte a KSH csütörtökön az MTI-vel.

 

A kötet minden évben az első olyan, minden témakört felölelő kiadvány, ami tájékoztatást ad az előző év társadalmi, gazdasági folyamatainak az alakulásáról és a környezet főbb jellemzőiről.

Közölték, hogy a tavalyi kiadvány 620 táblázatához képest a 2014-es évkönyv három új táblázattal gyarapodott: közöttük szerepel egy összefoglaló a magyar állampolgárok nemzetközi vándorlásáról, továbbá elérhetőek a szegénységre, társadalmi kirekesztődésre vonatkozó információk, végül pedig a javítóintézeti nevelésre utaltak adatai is.

Szerkezetében az évkönyv változatlan, az adatok sokaságában az eligazodást segíti a fontosabb meghatározásokat tartalmazó fogalomtár, a szükséges magyarázatokkal együtt. Az egyes fejezetek végén módszertani megjegyzések találhatók, és az évkönyv végén tárgymutató segíti az olvasót.

A főbb folyamatok változását a kötet elején található színes grafikonokkal szemléltetik, amelyek interaktív változata elérhető a honlapon. Az évkönyv internetes melléklettel jelenik meg, ennek tartalma bővebb, mint a papíralapú köteté.

A kiadvány tekintélyes adatmennyiségéből kiolvasható egyebek közt, hogy a munkanélküliségi ráta az előző évben mért 10,2-ről 7,7 százalékra csökkent, 25,1 ezerrel több lakást adtak el, mint egy évvel korábban. A kivándorló magyar állampolgárok száma (31 385) tovább nőtt, 9800-zal többen hagyták el az országot, mint a megelőző évben. Az ipari termelés és értékesítés volumene a megelőző évinél nagyobb mértékben, 7,8, illetve 6,2 százalékkal bővült.

A kötet megjelenésével egyidejűleg a KSH honlapján ingyenesen elérhető a 2013. évi évkönyv. A KSH kiemelt célja, hogy minél inkább megfeleljen a felhasználók igényeinek, ezért az évkönyv megjelenésével egyidejűleg kérdőíves felmérést is végez a statisztikai évkönyvek használatáról – írták.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.