Minden, amit a toklászról tudnod kell!

A nyári séták, kirándulások és nyaralások egyik legnagyobb veszélyforrása a kutyára nézve a toklász. Minden gazdinak tisztában kell lennie a tudnivalókkal ezzel a megszáradt gyomnövénnyel kapcsolatban, hiszen a kültéri játék során a szőrzetbe kerülő toklász igen nagy bajt is okozhat.

 

Nemcsak a hőség, vagy a rovarok jelentenek veszélyt kedvenc négylábúinkra a nyár folyamán, ugyanis már májustól oda kell figyelnünk arra, hogy az egérárpa megszáradt, széteső kalásza, vagyis a toklász elkerülje kutyusunk szőrzetét.

 

toklasz

 

Első ránézésre nem is tűnik veszélyesnek ez a szúrós gyom, azonban az alattomosan a szőrbe kerülő toklászok tűszerű, éles részükkel komoly szövetroncsolást, szövetkárosodást okozhatnak. Nemcsak a bőr alá, hanem a testnyílásokba is befurakodhatnak, legtöbbször a hallójáratba jutnak be, ahol a fülgyulladás kialakulása mellett a dobhártya sérülésére is esély van. Előfordulhat, hogy a toklász az orrjáratba is bejut, ritkább esetekben a szem és az ivarszervek nyílásai is kedvező bejutási pontok lehetnek.

Mik a tünetek?

Fül: A kutya hevesen rázza a fejét, vakarja a fülét, féloldalasan tartja a fejét.

Szem: Hirtelen fellépő egyoldali kötőhártya-gyulladás, erős váladékozás, a kutya nem képes kinyitni a szemét.

Orr: Erős prüszkölés, váladékozás, vérzés.

Láb: A lábujjak között megjelenő nedvedző seb, mely körül a szőr kihullik, a gyulladt rész pedig lila színűre változik.

Séta után alaposan vizsgáljuk át a kutya testét, fésüljük át bundáját, ellenőrizzük a kritikus pontokat,különösen a a lábujjak és a talppárnák közötti területeket. Hosszabb szőrű kutyáknál megelőzésként ajánlatos a szőr ritkítása ezeken a területeken, így kisebb az esély arra, hogy a toklász megkapaszkodik a bundában.

A toklászt elkerülni szinte lehetetlen, de ha már megtörtént a baj, minél hamarabb célszerű eltávolítani, hogy csökkentsük a sérülések és a később fellépő komplikációk esélyét. Ha toklászra gyanakodunk, mindenképpen keressük fel az állatorvost, aki szakszerű ellátással és hasznos tanácsokkal járulhat hozzá a kutya egészségének megőrzéséhez.

 

(forrás: zoozoo.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.