Új beállóssal bővült a budaörsi csapat

A Budaörs csapatához csatlakozott egy új veszprémi beállós, a 24 éves Szabadfi Ágnes. Ági sportos családból származik, apukája focizott, anyukája szintén kézilabdázott. Az általános iskolában tesi tagozatra járt, itt ismerkedett meg nyolcadikos korában a kézilabdával, Ritter Dezső testnevelő tanár kezei alatt szerette meg a kézilabdát. A gimnáziumban Némethné Sulyok Erzsébet és férje, Németh Gábor vette át az oktatást.

A veszprémi nevelésű lány végigjárta a korosztályokat a kézilabdában, az OSB után 15-16 éves korában már az ifi csapat tagja volt. Ekkor Gyurka János volt az edzője, ezzel a veszprémi csapattal kerültek fel NBI/B-be. A 2006/2007-es idénytől Veszprém NBI/B-s ifjúsági és felnőtt csapatában is helyet kapott.

A 2010/11-es idénytől NBI-es játékos, három évet még veszprémi színekben játszott az első osztályban, majd a klubnál történő átszervezések miatt Siófokra igazolt a 2013/2014-es szezonban. Itt két bajnoki szezont töltött el, szeretett itt is játszani, azonban eljött a váltás ideje, illetve a Siófok egy újabb beállóst igazolt a következő idényre, így Budaörs mellett tette le a voksát a több játéklehetőség reményében.

Nem régóta edz együtt a budaörsi lányokkal, de máris remekül érzi magát ebben a fiatal társaságban. A beilleszkedésben segítheti, hogy több volt csapattársa is Budaörsön játszik: Földes Viktória, Földes Kata, Dublinszki Dóra és Szamoránsky Anikó. Mihály Attilát nagyon jó, korrekt edzőnek tartja, aki már sokéves NBI-es tapasztalattal rendelkezik.

Ági mosolyogva jegyezte meg, hogy eddig ő volt a fiatal a korábbi csapataiban, itt viszont Budaörsön már szinte „idősnek” számít, hiszen sok 19-20 éves csapattársa van. Úgy érzi, hogy az 5 éves NBI-es tapasztalatát itt még jobban kamatoztathatja, és segítheti is az új csapattársait a rutinjával. Elmondása szerint sok összetartásra lesz szükség az elkövetkező idényben, bízik a jó csapatmorálban.

Szabadidejében szeret a barátaival lenni, moziba menni, internetezni. Szingliként éli mindennapjait. Újdonsült beállósunk az érettségi után elvégezte Veszprémben a Sportmenedzser-szervező OKJ-s képzést, jelenleg az angol nyelvtudását szeretné fejleszteni.

 

(forrás: budaorsikezilabda.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.