Ifjú polgárőrök Budaörsön

(Budaörs, 2015. július 18. – Budaörsi Infó) Az érettségi előtt álló diákoknak most már kötelező az 50 órás közösségi szolgálat teljesítése ahhoz, hogy megkaphassák a bizonyítványukat. Egy új lehetőség is megnyílt már ezzel kapcsolatban előttük Budaörsön, hisz immár 18 év alatti diákok is csatlakozhatnak a polgárőrséghez az Ifjú polgárőr program keretén belül.

 

Bilisics Bálint (17 éves) és Gattner Mercédesz (15 éves) 2015. június 29-e óta hivatalosan is járőrözhetnek Budaörsön, természetesen a szolgáltban lévő rendőr munkáját kiegészítve.

 

Bilisics Bálint a Budaörsi Infónak elmondta, hogy már több éve figyelemmel kíséri a Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület munkáját, és aktívan részt is vesz benne.

„Polgárőrnek lenni egy jó ugródeszka szerintem, főleg azoknak, akik a rendvédelem területén szeretnének elhelyezkedni. Én nyomozó szeretnék lenni, nekem ezért nagy élmény a rendőrökkel közös szolgálatban lenni, és látni, hogy mennyivel másabb egy-egy bűntény felderítése, mint a Helyszínelőkben. Mindezek mellett azért is jó még, hogy elindult az Ifjú polgárőr program, mert a hely és nyelvismeretünkkel is sokat segíthetünk a rendőrök munkájában. A mi érdekünk is, hogy Budaörs szép, tiszta és biztonságos legyen.”

 

Gattner Mercédesz 15 éves, és az ő édesapja is aktív tagja a polgárőrségnek, így a fiatal hölgy számára egyértelmű volt, hogy ő is ezt a szolgálatot vállasztja. Elmondása szerint ez nem tipikusan egy fiúknak vagy férfiaknak való munka, itt bárki megállja a helyét, akiben van tenni akarás és elszántság.

„A Budaörsi Rendőrkapitányságon szeretnék majd dolgozni, ezért próbálok sok embert megismerni és minél több tapasztalatot szerezni. A szolgálat alatt látom, hogy hogyan kell intézkedni és hogy milyen is a munka valójában. Kiskorom óta látom ahogy édesapám is részese Budaörs védelmének, és én is szívesen és büszkén követem őt ebben.”

 

Az Ifjú polgárőr programra még lehet jelentkezni. Akit érdekel a rendvédelem annak csak ajánlani tudjuk, hogy próbálja ki, hogy milyen a szolgálat a hétköznapokban.

 

ifju_polgarorok

Bilisics Bálint és Gattner Mercédesz

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.