Kerékpáros „keresztes lovagok” Budaörsön

(Budaörs, 2015. július 17. – Budaörsi Infó) A Fillari Team-ről már többször olvashattak hírportálunkon, hisz aktívan részt vesznek Budaörs Város életében. Szinte minden hétvégén versenyekre járnak és ha kell, akkor akár egy két keréken guruló színházat is megjelenítenek a város utcáin. A napokban szivárgott ki egy újabb érdekes információ a csapatról. A cikkből megtudhatják, hogy mi az. 

 

A Fillari Team kerékpárosai napközben dolgoznak vagy iskolában vannak, munka után és hétvégén pedig kerékpáros edzéseken vagy versenyeken vesznek részt.

Az elfoglaltságukra hivatkozva így ritkán tudtak részt venni a városi véradásokon, azonban szerettek volna ők is egy kicsit többet tenni azokért, akiknek akár az életet is jelentheti, hogy legyen megfelelő vércsoportú vér a vérbankban.

A kerékpáros csapat ezért úgy döntött, hogy úgy segítik a helyi Vöröskereszt munkáját, hogy közben a szenvedélyüknek is hódolnak, így hát biciklire pattantak és felkeresték a Magyar Vöröskereszt Pest megyei szervezetének budaörsi kirendeltségét, és kerékpáros „keresztes lovagokká” váltak.

Bár nem lovon, hanem két keréken, de mégis segítve a szervezet munkáját, ők kézbesítik immár egy éve a véradásra behívó kártyákat a budaörsieknek.

 

bicikli_gyerek_budaors_biciklis_cikk

 

Nagy Éva  a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete 1. számú Területi Szervezetének területi munkatársa a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a kerékpárosok nagyon nagy segítséget nyújtanak a szervezetnek, hisz a behívók postai kiküldése nagyon költséges lenne, és erre a Vöröskeresztnek nincs megfelelő anyagi erőforrása.

„A Fillari Team immár egy éve segíti a munkánkat, amiért nagyon hálásak vagyunk. Nemrégiben csatlakozott a segítők köréhez a Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület polgárőrei és helyi diákok is. A segítségükkel minden véradóhoz időben el tudjuk juttatni a behívó kártyákat, hogy időben megtudják, hogy mikor van szükség a segítségükre.”

 

A legközelebbi véradás a Városházán ma, 2015. július 17-én a Városházán lesz 12 órától 14,30-ig.

 

A véradás alkalmával számos ingyenes szűrővizsgálaton lehet részt venni: vércsoport megállapítás, vérnyomásmérés, rapid teszt (HIV, HEPA C), szemészeti vizsgálat stb.

A véradás napján legalább 2 liter folyadékot kell inni, és el kell vinni az eredeti TAJ-, lakcím kártyát és személyi igazolványt!

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.