Hatalmas kasszasiker a legdrágább indiai film

Hatalmas kasszasikernek bizonyult már premierhétvégéjén a mintegy 2,5 milliárd rúpiából (11 milliárd forintból) forgatott Baahubali című kétrészes történelmi kalandfilm Indiában.

 

A The Guardian beszámolója szerint az indiai filmipar bevételei idén elég döcögősen indultak be, egészen május végéig kellett várni az első nagyobb helyi mozisikerre egy romantikus dráma folytatására. A hagyományosan piacvezetőnek tekintett Bollywood helyett aztán a dél-indiai Teluguból robbant be az idei első nagy kasszasiker a hétvégén: a Baahubali című eposzra – amelyet minden idők eddigi legdrágább indiai filmjeként emlegetnek – a Hindustan Times szerint olyan sokan váltottak jegyet, hogy költségvetésének több mint fele máris megtérült. A produkció globális bevétele a premierhétvégén elérte a 26 millió dollárt (7,3 milliárd forintot).

S. S. Radzsamouli rendkívül látványos filmeposzában, amely az elvesztett trónjáért harcoló legendás hősről, Baahubaliról szól, egy 45 perces csatajelenet is helyet kapott. A film telugu és tamil nyelven készült, de hindi és malajálam fordításban is forgalmazzák India-szerte.

A produkciót – amely egyebek mellett Amerikában és Nagy-Britanniában is mozikba kerül – a kritika is kedvezően fogadta. A Guardian szerint a rendező megtalálta a “csaknem tökéletes egyensúlyt” az akciók és a poézis között, a Times of India pedig a Radzsamouli által teremtett grandiózus látványvilágot méltatta.

http://www.theguardian.com/film/2015/jul/13/global-box-office-baahubali-minions-mad-max-fury-road

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.