Eltanácsolja a utazástól, és Tunézia elhagyására kéri a briteket a brit külügy

Újabb merénylet jelentős veszélyére hivatkozva eltanácsolta a brit állampolgárokat Tunézia felkeresésétől csütörtökön kiadott, felülvizsgált állásfoglalásában a brit külügyminisztérium, kérve egyben, hogy az ott tartózkodó britek hagyják el az országot.

 

A tárca azt kéri, hogy brit állampolgárok a legindokoltabb eseteket kivéve ne utazzanak az észak-afrikai országba, és ha nem feltétlenül szükséges tunéziai tartózkodásuk, akkor a rendelkezésre álló kereskedelmi járatokkal hagyják el Tunéziát.

Az állásfoglalás szerint az utazásszervező cégek pótlólagos járatokat küldenek a brit állampolgárokért, és megszervezik saját utasaik elszállítását Tunéziából.

A tárca felszólította a szervezett utazáson Tunéziában tartózkodó brit turistákat, hogy az első adandó alkalommal vegyék fel a kapcsolatot az őket utaztató cég képviselőjével, az egyénileg utazóktól pedig azt kérték, maguk gondoskodjanak hazautazásukról.

A Foreign Office a csütörtöki felhívásban külön kiemeli, hogy a június 26-án elkövetett tunéziai merénylet 38 halálos áldozata közül 30 brit állampolgár volt.

A minisztérium állásfoglalása szerint nagyon valószínű további terrortámadások elkövetése a tunéziai üdülőhelyeken, olyanok által, akiket a tunéziai biztonsági hatóságok nem is ismernek, és akiket terrorcsoportok biztathatnak támadásra közösségi médiaoldalakon.

A brit külügyminisztérium azt kéri, hogy a brit állampolgárok a Líbiával határos déli-délkeleti tunéziai térségeket, valamint a tunéziai-algériai határ néhány átkelő pontját semmiképpen se keressék fel, de lehetőleg a többi tunéziai országrészbe se látogassanak, hacsak az utazás nem kifejezetten elengedhetetlen.

A tárca felhívása szerint a brit kormány nem hiszi, hogy a tunéziai hatóságok által a merénylet után foganatosított intézkedések megfelelő védelmet nyújtanak a brit turistáknak, és a minisztérium ezért módosította a Tunéziára vonatkozó utazási tanácsot.

 

 

A KKM figyeli a tunéziai eseményeket

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) folyamatosan figyelemmel kíséri a tunéziai fejleményeket – közölte a tárca csütörtökön az MTI érdeklődésére.

A KKM azt követően fogalmazott meg közleményt, hogy a brit külügyminisztérium bejelentette: újabb merénylet jelentős veszélyére hivatkozva eltanácsolja a brit állampolgárokat Tunézia felkeresésétől, egyben arra kéri az ott tartózkodó briteket, hogy hagyják el az országot. A Foreign Office a csütörtöki felhívásában külön kiemeli, hogy a június 26-án elkövetett tunéziai merénylet 38 halálos áldozata közül 30 brit állampolgár volt.

A KKM a kommünikében azt írta: folyamatosan egyeztetnek a Belügyminisztériummal, valamint az európai uniós tagországok tuniszi képviseleteivel.

“Ha ezen egyeztetések alapján szükségessé válik valamilyen intézkedés, azt haladéktalanul meg fogjuk hozni” – tették hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter június 27-én, egy nappal a Szúszában elkövetett merénylet után azt mondta: az európai uniós állásponttal összhangban Magyarország nem változtat Tunézia biztonsági besorolásán, az továbbra is a második kategóriába tartozik, amely a fokozott biztonsági kockázatú beutazást jelzi. A miniszter hangsúlyozta: határozottan arra kérnek minden magyar állampolgárt, mérlegelje a helyzetet, mielőtt Tunéziába utazik, mert
az biztonsági kockázattal jár.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.