Újabb fontos fordulónap jön a banki elszámolások folyamatában, a forinthitelek és a valódi devizahitelek esetében ugyanis június 30-i fordulónappal kell elszámolniuk a pénzügyi intézményeknek. ...

Pénteken ismét megváltozik a forgalmi rend a Széll Kálmán téren a felújítás miatt: először a Dékán utcában, jövő hétfőtől pedig a Margit körút-Szilágyi Erzsébet fasor-Krisztina körút, illetve a Vérmező út-Várfok utca csomópontnál is változások ...

Az EU-országok csúcsvezetői megállapodtak abban, hogy – miközben a szintén jelentős menekültnyomásnak kitett Magyarország és Bulgária ügyét külön kezelik – az elkövetkező két év során 40 ezer menekültet helyeznek át a különösen erős migrációs célpontnak számító Olaszországból, illetve Görögországból más uniós tagállamokba – jelentette be péntek hajnalban tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján Donald Tusk, az uniós állam-, ...

Pénteken véget érnek a középszintű szóbeli érettségi vizsgák, ezzel lezárul a tavaszi ...

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön nyilvánosságra hozott, éves emberi jogi országjelentéseiben kiemelte a terrorszervezetek kegyetlenségét és a helyzet súlyosságát egyebek között a Közel-Keleten, Afrikában, Észak-Koreában és Oroszországban. A Magyarországról szóló jelentés a civil társadalom elleni fellépést, a médiapluralizmus szűkítését és a romák kirekesztését említette a legfontosabb problémák ...

(Budaörs, 2015. június 26. – Budaörsi Infó) 2015. június 30-án és július 1-jén zárva lesz a budaörsi polgármesteri hivatal technikai okok ...

Courtney Love amerikai rockénekes és színésznő csütörtökön a Twitteren azt üzente Francois Hollande francia államfőnek, hogy Bagdadban nagyobb biztonságban érzi magát, mint ...

Noha eredeti tervei szerint csütörtökön elszállíttatta volna Munkácsy Mihály Golgota című festményét a debreceni Déri Múzeumból tulajdonosa, Pákh Imre most mégis úgy döntött: nyár végéig haladékot ad a magyar állam képviselőinek a kép megvételével kapcsolatos ...

A brit örökségvédelmi hivatal arra kéri a strandolókat, hogy rögzítsék a tengerpart legkülönfélébb hangjait, és küldjék el nekik. A színes anyagból a British Library hangarchívuma bővülne, és egy digitális térkép is ...

A mágneses mező is alakítja a galaxisok fejlődését – erre a következtetésre jutottak német ...

Július 4-től az M4 Sport csatornával, később pedig az M6 csatornával is tovább bővül a közmédia kínálata – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ) szerdán az MTI-vel. A digitálistévé-szolgáltatásoknál július 1-jétől az első csatornahelyekre kerülnek a közszolgálati ...

Az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése szerdán Strasbourgban határozattal lezárta a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok magyarországi érvényesüléséről évek óta folytatott “különleges vizsgálatát”, ugyanakkor sürgette, hogy folytassák a párbeszédet Magyarország és az Európa Tanács között számos, még nyitott téma megoldására, ide értve például az egyházak, a média szabadsága, a rasszista és szélsőséges szervezetek, ...