Illegális bevándorlás – Kormányszóvivő: Magyarország minden előírást betart

Magyarország minden rá vonatkozó előírást betart és betartat azokkal, akik illegálisan érkeznek ide, most ennek negatív hatásaival szembesülhet – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

 

Kovács Zoltán kifejtette: nincs szó arról, hogy Magyarország bármilyen uniós jogszabálynak ne igyekezne eleget tenni, de az a helyzet állt elő, hogy a kapacitásait kimerítette, és ezt jelezte annak a 11 országnak, amely közölte, hogy elindítaná vissza Magyarországra azokat, akik nem jogosultak a menekült státusra. Ez több mint 15 ezer embert jelentene összesen – tette hozzá.

A kormányszóvivő közölte: már hetek óta figyelmeztetnek arra, hogy ez a helyzet fog előállni, mert Nyugat-Európa is “megtelt”, ezért elindítanák vissza ezeket az embereket.

Arról is beszélt, hogy Magyarországot csak úgy lehet szárazföldön megközelíteni, ha előtte valamilyen más európai uniós országon – Görögországon – halad át a bevándorló. A szolidaritás része, hogy mindenki elvégzi a ráháruló munkát, kiveszi a felelősségét, és nem Magyarország kerül abba a helyzetbe, hogy rajta csattan az ostor – vélekedett.

Kovács Zoltán elmondta: az uniós eljárások egy régi rendszerre vannak szabva, nem ilyen nagyságrendű menekültáradatra. Ráadásul gyakran még mindig azt kell elmagyarázni, hogy ma Magyarországra érkezik a legtöbb illegális bevándorló – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a fizikai akadályok felállítása, az ideiglenes technikai határzár a körülmények által kikényszerített lépés, hogy a zöldhatáron át kontrollálatlanul, illegálisan érkezőket megpróbálják megállítani.

A kormányszóvivő úgy vélte, a kérdés megoldására egységes európai fellépés kell, azonban jelenleg nem látszik körvonalazódni az egységes politikai akarat Európában.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.