Más kutyáját próbálta elvenni

A törökbálinti rendőrök egy 27 éves fővárosi férfit fogtak el, aki egy kutyát próbált meg eltulajdonítani Törökbálinton. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 27 éves budapesti férfi ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. június 21-én 11 óra körüli időben átmászott egy törökbálinti családi ház kerítésén és a telken lévő kutyát magával akarta vinni. Ezt a sértett és családja megpróbálta megakadályozni, azonban a 27 éves fővárosi férfi a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó távozni. A vita dulakodássá fajult, mely során egy középkorú nő – az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

A férfit a törökbálinti járőrök az ingatlan előtt elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A további eljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.