A képviselő-testületi ülésen történt – Megkezdődhet a temető bővítése és döntöttek a parkolási zóna kiterjesztéséről is

Megkezdődhet a Törökbálint közigazgatási területén lévő budaörsi temető bővítése, miután a telekcseréről sikerült megállapodni a szomszédos várossal, amelyre a budaörsi képviselő-testület igent mondott legutóbbi, 2015. június 17-én tartott ülésén. Emellett egyebek között a korlátozott idejű parkolási övezet kibővítéséről is döntöttek. Ismertetjük az Önkormányzat hivatalosan kiadott verzióját az ülésen történtekről.

 

 

Napirend előtti felszólalásában Sokolowski Márk (Fidesz-KDNP) azt kérdezte, hogy lesz-e idén olyan pályázat, amelyen a hagyományos technológiával épült házak lakói igényelhetnek támogatást energia-takarékosságot elősegítő beruházásaikhoz.

Dr. Bocsi István jegyző válaszában elmondta, hogy bár nagyon fontosnak tartja ezt a célt az önkormányzat, az idei költségvetésben a források szűkössége miatt nem szerepel ez a tétel.

 

Simándi Szelim (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) arról érdeklődött, mikor lesz a városban szúnyoggyérítés, hogy az itt élők fel tudjanak készülni rá. Köszönetet mondott a Tüske utcában lakók nevében, hogy a felújítási munkálatok kiváló minőségben készültek el.

Lőrincz Mihály, a Műszaki Ügyosztály vezetője tájékoztatta, hogy időjárástól függően többször is lesz szúnyogirtás a nyár folyamán, és a szokásos módon, a város honlapján és a helyi médiában tájékoztatják majd az itt élőket.

 

Császárné Kollár Tímea (Jobbik) tájékoztatta a testületet, hogy a Pest megyei értéktárba bekerült több budaörsi épület és kulturális hagyomány is.

 

Biró Gyula alpolgármester ismételten kérte, hogy javítsák ki a meghibásodott közvilágítást a lakótelep néhány pontján.

 

Dr. Tóth Ferenc (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) üdvözölte, hogy végre megérkeztek a hatóságoktól a Kesjár Csaba Általános Iskola mellett található kis híd újjáépítéséhez az engedélyek.  Arról érdeklődött, hogy mikor kezdődhetnek el a munkálatok. Lőrincz Mihály elmondta, hogy a jogerőre emelkedés után azonnal megindítják a közbeszerzési eljárást, így néhány hét múlva elkezdődhet a kivitelezés.

A képviselő kifogásolta, hogy a Kesjár utca környékén továbbra is rossz helyen van a szelektív gyűjtő, és a közvilágítás is meghibásodott néhány helyen. A Föveny utcánál pedig az árkok tisztítását kezdeményezte.

 

Stift Nándor  (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) a sikeres sportnapról számolt be, egyúttal köszönetet mondott a rendőrség és a közterület-felügyelet segítségéért.

 

Wittinghoff Tamás polgármester a legújabb forgalomszámlálási eredményeket ismertette, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy drámaian megnőtt az áthaladó autók száma Budaörsön.

 

Első napirendi pontként módosították az idei költségvetésről szóló rendeletet. Ilyenkor vezetik át azokat a döntéseket, amelyeknek költségvetést érintő pénzügyi vonzatai voltak a két ülés közötti időszakban, illetőleg az előző képviselő-testületi ülés olyan határozatait, amelyek érintették a költségvetést.

Módosították az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló önkormányzati rendeletet. A térítési díjak 20 forintos emelkedése csak Sóskút és Pusztazámor településeket érinti.

Az önkormányzat fenntartásban működő óvodák óvodapedagógusait megillető pótlékokról szóló rendeletben a vezetői pótlékokra vonatkozó részt módosították.

Újraszabályozták a hivatali helyiségen kívüli anyakönyvi események feltételeit.

Döntés született arról, hogy július elsejei határidővel kiterjesztetik a korlátozott idejű várakozási övezet határait, így többek között a Budapesti úton is életbe lép az új parkolási rendszer.

Felkérték a képviselők a polgármestert, hogy felterjesztési jogával élve forduljon a Kormány építésügyért, illetve településfejlesztésért és településrendezésért felelős tagjához az építésüggyel kapcsolatos felsőbb szintű jogszabályok felülvizsgálata érdekében. A Helyi Építési Szabályzat egyes előírásai ugyanis jelentős jogbizonytalanságot okoznak a jogalkotói és jogalkalmazói oldalon az építési folyamatoknál. Az önkormányzat ennek a helyzetnek a megváltoztatását kezdeményezi.

Ehhez kapcsolódóan úgy döntöttek, hogy 2015. szeptember 15-éig felülvizsgálják a 45/2013. (II.27.) ÖKT számú határozatot.

Több budai kerület kérésére elvi állásfoglalást fogadott el a testület, amelyben támogatásukról biztosítják azt az elképzelést, hogy a tervezett új budapesti központi kórház olyan helyen valósuljon meg, amely a budaörsiek számára is könnyen megközelíthető.

Elbírálták a Farkasréti Pagony Óvoda intézményvezetői pályázatát. Ennek alapján, újabb öt évre, 2020. július 31-éig ismét Bozsó Ottiliát bízták meg az intézmény vezetésével.

Elfogadták a TÖRSVÍZ Kft 2014. évi beszámolóját.

Új tagokat választottak a TÖRS Kft. felügyelő bizottságába. Az önkormányzatot ezentúl Becz György és Simándi Szelim (Budaörs fejlődéséért Egyesület) képviseli.

A polgármester elmondta, hogy bár a Fidesz-KDNP is javasolt egy személyt a felügyelő bizottságba, de ezt azért nem fogadták el, mert az ellenzék a számarányához képest jelenleg is túlreprezentált a különböző intézményekben. Amikor a Budaörs Fejlődéséért Egyesület az előző ciklusban 40 százalékkal volt jelen a testületben, jóval kevesebb bizottsági és felügyelő bizottsági helyet kapott, mint a most jelentősen kisebb arányt képviselő Fidesz-KDNP és a Jobbik alkotta ellenzék.

A BÉKISZ (Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetés) elnevezésű projekt több önkormányzat részvételével valósul meg európai uniós forrásokból. A testület hozzájárult, hogy a támogatási szerződés egyik pontját módosítsák, amely nem érinti Budaörsöt, de jogilag mégis szükség van arra, hogy a képviselők jóváhagyják azt.

Elhárult az utolsó akadály is a Törökbálint közigazgatási területén lévő budaörsi temető bővítése elől. Sikerült megegyezni a törökbálinti önkormányzattal, amely a volt Mechanikai Művek területrészének átadása fejében hozzájárult a régóta húzódó ügy lezárásához. A testület felhatalmazta a polgármestert a megállapodás aláírására.

Az elmúlt években sok panasz érkezett az önkormányzathoz azzal kapcsolatban, hogy a város területére tévedt vadak komoly károkat okoztak a köz-és magántulajdonban. Ezért a képviselő-testület kérésének megfelelően a helyi rendőrkapitányság három hivatásos vadásznak engedélyezte, hogy szorítsák vissza a vadakat. A megbízás 2015 januárjától június 30-áig szólt. Most a testület úgy döntött, hogy továbbra is támogatja ezt a megoldást, annyi módosítással, hogy a Budaörsön élő és/vagy engedéllyel rendelkező vadászokat kérik fel, hogy demokratikus módon, önmaguk közül javasoljanak három alkalmas személyt a feladat ellátására.

 

Sokak számára zavaró a város köz- és intézményi területein található termő nyárfák virágzása. Ezért most cselekvési tervet fogadtak el a képviselők, amelynek intézkedései remélhetőleg csökkentik majd a levegőbe kerülő virágok mennyiségét.

Hulladékgyűjtő járművek beszerzéséről is döntött a képviselő-testület. A város tartós bérleti megoldással jut hozzá a szükséges járművekhez. A képviselők felhatalmazták a polgármestert a megállapodás aláírására.

Megindították azt az eljárást, amelynek eredményeként a Törökugrató déli zónája helyi védettséget kaphat.

Biztosítja a testület a szükséges forrásokat a Lejtő utca ivóvízvezeték beruházásának megvalósításához.

A képviselők hozzájárultak, hogy a Szüret utca és Galagonya utca között lévő 8170/1 és 8170/6 helyrajzi számú ingatlanok utcaszabályozással érintett részeit közterület céljára térítésmentesen átadja a tulajdonos, cserébe az önkormányzat megépít a területen egy támfalat.

Elbírálták a Tárogató u. 11122 hrsz. pályázat eladására beérkezett ajánlatot. A telket 26 millió forintért adták el, azzal a fenntartással, hogy egy négyzetméternyi tulajdonrészt még 10 éven át megtart az önkormányzat. Erre a szomszédos lőtérrel kapcsolatos eljárások miatt volt szükség.

Nyilvános pályázatot írnak ki a 1681/1 helyrajzi számú, Nefelejcs utca közterületén álló önkormányzati tulajdonú épület hasznosítására.

Ugyancsak pályázati úton kívánják hasznosítani a Szabadság út 14. fsz. 10. szám alatti ingatlant.

Engedélyezték, hogy a Rózsa Utcai Tagóvoda kisebb létszámú fejlesztő csoportjának működéséhez egy-egy gyógypedagógust és gyógypedagógia asszisztenst vehessen fel az intézmény. Ezzel megteremtődik a feltétele az SNI-s gyerekek ellátásának.

A képviselők támogatták, hogy a Budaörsön élő, de nem itteni iskolába járó gyerekek is igénybe vehessék a Kesjár Csaba Általános Iskolában működő nyári napközis tábort.

Megszüntette a testület a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum működését, és helyette létrehozta az azt felváltó Prevenciós Munkacsoportot.

Hozzájárultak, hogy a Budaörsi 1924 Labdarúgó Kft. átütemezze a neki járó támogatást.

Mivel későn érkezett az igény, már nem tudta anyagilag támogatni a testület az idei Víz-Hang Fesztivált, de a szervezők kérésére technikai segítséget és tárgyi eszközöket ad az önkormányzat a fesztivál sikeres megrendezéséhez.

Meghosszabbították a Templom tér 12. szám alatti ingatlan egy helyiségének használatba adására vonatkozó szerződést.

Döntöttek arról is, hogy valamivel több mint 300 ezer forinttal támogatja az önkormányzat a Budaörsi Szenior Akadémia 3. félévét, valamint a Közoktatási és Művelődési Bizottság is ennyivel járul hozzá a programsorozat megvalósításához.

Döntött a testület a Pest Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány támogatásáról is, amely lehetővé teszi 10 fő hátrányos helyzetű budaörsi gyermek üdültetését, valamint az ellátás körülményeinek javítását.

Egy újabb budaörsi céggel egészítették ki a közbeszerzési eljárásokra előminősített cégek listáját.

Méltányosságból hozzájárultak, hogy az E TECH Bt. némi késéssel teljesítse a Vállalkozások helyi támogatása címet viselő pályázatban vállalt kötelezettségeit.

Az önkormányzat tulajdonosként hozzájárult a Budaörs Kézilabda Sport Kft. TAO-pályázatához, amelyen egy ezer férőhelyes mobil lelátóhoz szeretnének támogatást elnyerni.

Munkája elismeréséül jutalmat szavaztak meg a képviselők a polgármesternek.

Ezt követően zárt üléssel folytatta a képviselő-testület a munkát, ahol méltányossági kérelmekről, telkek sorsáról, bírságügy rendezéséről, építés munkák megvalósításáról döntöttek.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.