Ókori és középkori DNS-mintákat összegyűjtő “biobank” nyílt Barcelonában

Ókori és középkori emberi DNS-mintákat összegyűjtő “biobank” nyílt Barcelonában kedden; a kutatók azt várják, hogy a minták segítségével tanulmányozni tudják majd a népek vándorlását és a betegségek evolúcióját.

 

A gyűjteménynek otthont adó IDIBAPS kutatóintézetben jelenleg 500 mintát őriznek, amelyek a III. és a VII. század közötti időszakból származnak Tarragona környékéről. A térség ezekben az évszázadokban először a rómaiak, majd a vizigótok uralma alatt állt – emlékeztetett Ramón Gomis igazgató.

A DNS-bank nyilvános, vagyis bármely szakember hozzáférhet az adatokhoz.

Az intézet igazgatója szerint az elsődleges cél, hogy elemezzék, miként befolyásolta a migráció a különböző betegségeket alakulását, és megpróbálják megtalálni olyan betegségek eredetét, mint az elhízás vagy a kettes típusú cukorbetegség.

A világon számos DNS-gyűjtemény található, például múzeumokban is, de ez az első olyan adatbázis, ahol ilyen régi, csaknem kétezer éves emberi DNS-mintákat gyűjtöttek össze. A gyűjtemény létrehozásától nagy tudományos előrelépéseket várnak.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.