Egy órán belül három bűncselekmény

A budakeszi rendőrök egy 24 éves helyi férfit fogtak el, akit két rablás és egy lopás elkövetésével gyanúsítanak. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított rablás bűntett, valamint lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. Tamás 24 éves pátyi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. június 13-án 2 óra körüli időben a tulajdonos engedélye nélkül bement egy pátyi családi házba és onnan különböző élelmiszereket, mobiltelefont, valamint egy női táskát tulajdonított el.

F. Tamás fél órával később ugyanebben az utcában egy, a gyerekeivel hazafelé tartó nőt az értékei átadására szólított fel, melynek a nő nem tett eleget. Ezt követően a 24 éves férfi ököllel arcon ütötte a sértettet és készpénzt tulajdonított el tőle. A gyanúsított a bűncselekmények elkövetését ezután sem hagyta abba, hanem 2 óra 35 perc körüli időben egy férfit is az értékei átadására szólított el, melynek a sértett nem tett eleget. F. Tamás ezért megütötte a férfit, majd átkutatta a zsebeit és magával vitte a pénztárcáját.

 

A bejelentést követően a budakeszi rendőrök F. Tamást a helyszínen elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol bűnügyi őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki. Az illetékes bíróság 2015. június 15-én elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

 

Ellene a további büntetőeljárást – fogvatartása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.