Égésmegelőzési-program indult gyermekeknek

Égésmegelőzési- programot indított gyerekeknek a fővárosi Bethesda Gyermekkórház, hogy az égési sérülések veszélyeire hívják fel a figyelmet. Rideg Gyula, a program vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában elmondta: Magyarországon évente 1500 gyermek ég meg úgy, hogy kórházba kerül.

 

A statisztikák szerint a tíz éven aluliakat gyakrabban éri égési baleset, a tíz éven felüliek viszont súlyosabb sérüléseket szenvednek – mondta. Rideg Gyula kitért arra is, hogy az égési baleseteket tekintve “legveszélyesebb üzem” az otthon.

Vezető okok között szerepel a forrázás – emelte ki a program vezetője, kifejtve: ilyenkor a nyári szünetben, a táborozások során is gyakoribb, de tábortüzeknél a lángok, az izzó parázs is sok baleset okoz. A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy a nagy melegben egy felhevült csatornafedél is égési sérülést tud okozni.

Rideg Gyula elmondta: a Bethesda Gyermekkórház égéssérült gyermekeket gyógyító országos központja 2002 óta működik. A prevenciós programjuk keretében az ott kezelt gyerekek történeteit mesélik el például iskolákban tartott előadásokon más gyerekeknek. Céljuk egyrészről az égési balesetek megelőzése, de azt is megtanítják, hogy mi a teendő, ha már megtörtént a baj.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.