Vívó Eb 2015 – Szilágyi Áron aranyérmes, Mohamed Aida bronzérmes

Nagyszerű vívással aranyérmet nyert a kardozó Szilágyi Áron a montreux-i Európa-bajnokságon.

 

A 2012-ben olimpiai bajnok magyar vívó a fehérorosz Szjarhej Sacsanyin 15-6-os, a belga Seppe van Holsbeke 15-14-es, a francia Vincent Anstett 15-7-es és az orosz Alekszej Jakimenko 15-13-as legyőzésével jutott el a döntőig, ahol a német Max Hartungot verte 15-11-re.

Utolsó asszójának elején mindkét oldalon akadtak szép akciók, aztán 6-5-ös vezetésénél Hartung akciójánál Szilágyi leszorult a pást végére, ahol el is csúszott. A német egyenlített, őt pedig ápolni kellett. Jobb bokáját tíz percig kezelték, majd a folytatásnál a német két gyors tussal meglépett. 6-8-nál következett az egyperces szünet, de a pihenő utáni első találatot is a német adta. Aztán ismét bátrabbá vált Szilágyi, nem kímélte magát, és amikor mert dinamikusan vívni, újabb szép akciókat mutatott be, aminek meg is lett az eredménye: 10-10-nél egyenlített. Aztán onnan már csak egy találatot kapott, miközben ötöt adott. Holott – amint az a nemzetközi szövetség közvetítéséből kiderült – továbbra sem volt rendben a bokája, egy-egy akció után sántikálva ment vissza a vonalra.

Szilágyinak korábban egyéniben egy harmadik helye volt Eb-n még 2011-ből. Emellett világbajnokságon is állhatott a dobogó harmadik fokán, mégpedig londoni olimpiai győzelmét követően 2013-ban, Budapesten. Csapatban nyert már aranyat is vb-n, így most már olimpiai, világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát. Hétfői sikere azért is fontos, mert ezzel értékes pontokat szerzett az olimpiai kvótaszerzésért zajló küzdelemben. Rióban férfi kardban kizárólag egyéni versenyt rendeznek majd, így csak egyéniben lehet kiharcolni a részvételi jogot.

“Érdekes nap volt. Legyőztem jelentős különbséggel nagyon erős vívókat és megküzdöttem olyanok ellen, akikkel szemben nem kellett volna” – kezdte értékelését a magyar szövetség honlapjának. “Legtöbbre talán a Jakimenko elleni elődöntőbeli sikeremet értékelem, őt fantasztikus vívónak tartom, ráadásul negatív a vele szembeni mérlegem. A döntőben hat-kilenc után éreztem rá igazán a Hartung elleni távolságra és utána már nem is volt semmi probléma” – emlékezett vissza.

Mint mondta, az ünnepléssel várni kell, az este, vagy inkább az éjszaka a regenerálódásé.

“Reményeim szerint nem komoly a döntőben elszenvedett bokasérülésem, de teljesen rendbe kell jönnöm, mert három nap múlva csapatverseny és nem egy aranyéremért utaztam Svájcba” – tette hozzá.

A kontinensviadalon Szilágyi a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte. Előzőleg bronzot nyert a párbajtőröző Szász Emese és Boczkó Gábor, valamint a tőröző Mohamed Aida.

 

Eredmények (az Eb honlapjáról):

a 32 között:
Szilágyi Áron-Szjarhej Sacsanyin (fehérorosz) 15-6
Szatmári András-Andrij Jagodka (ukrán) 15-10
Luca Curatoli (olasz)-Decsi Tamás 15-11
Nyikolaj Kovaljov (orosz)-Iliász Nikolász 15-11

a 16 között:
Szilágyi-Seppe van Holsbeke (belga) 15-14
Aljakszandr Bujkevics (fehérorosz)-Szatmári 15-11

negyeddöntő:
Kovaljov-Matyas Szabo (német) 15-9
Max Hartung (német)-Bujkevics 15-10
Alekszej Jakimenko (orosz)-Aldo Montano (olasz) 15-11
Szilágyi-Vincent Anstett (francia) 15-7

elődöntő:
Max Hartung (német)-Kovaljov 15-11
Szilágyi-Alekszej Jakimenko (orosz) 15-13

döntő:
Szilágyi-Hartung 15-11

A végeredmény: 1. Szilágyi Áron, 2. Max Hartung, 3. Nyikolaj Kovaljov és Alekszej Jakimenko, …14. Szatmári András, …19. Iliász Nikolász, …23. Decsi Tamás

Kedden már a csapatversenyek kezdődnek. Elsőként a férfi tőrözők és a női párbajtőrözők lépnek pástra.

 

 

Mohamed_Aida_Eb2015_bronz

 

 

Mohamed Aida bronzérmes

 

Bronzérmet nyert a tőröző Mohamed Aida a montreux-i vívó Európa-bajnokságon.

Az ukrán Olga Lelejko és Knapek Edina 15-8-as, majd a hatszoros olimpiai és 13-szoros világbajnok olasz Valentina Vezzali 15-11-es legyőzése után az elődöntőben azzal a Larissza Korobejnyikovával találkozott, aki egy fordulóval korábban Varga Gabriellát búcsúztatta. A döntőért rendezett asszóban Mohamed az elején nagyon jól vívott, az első három percben szép akciókkal háromtusos, 6-3-as előnyre tett szert. A második szünetig azonban az orosz egy találattal közelebb zárkózott (11-9), majd a harmadik szakaszban, amikor Mohamed már meglehetősen fáradtnak tűnt, fordított. 13-12-re vezetett, de a magyar tőröző 11 másodperccel a vége előtt egyenlített, így következhetett a hosszabbítás, amelyben Korobejnyikova ért el találatot.

Mohamednek a mostani az első egyéni bronzérme Európa-bajnokságon, eddig egy ezüstje volt, még 1992-ből. Sikere már csak azért is nagyon fontos, mert ebben a szakágban kizárólag egyéniben rendeznek versenyt a jövő évi olimpián, és az Eb-n szerzett pontok sokat érhetnek a kvótáért zajló küzdelemben.

“Tudatos és hosszú munka eredménye ez a bronzérem, aminek természetesen kimondhatatlanul örülök” – idézte a magyar szövetség honlapja a friss dobogóst, aki 2007-es vb-bronza után, azaz nyolc év elteltével nyert ismét érmet egyéniben. “A szülésem után rendkívül nagy hangsúlyt fektettem a fizikai munkára, kicsit a vívásom is átalakult emiatt. Aztán a május eleji, sanghaji Grand Prix-verseny után döntöttem úgy, hogy valamin változtatni kell. Rendkívül érdekes, hogy egymástól függetlenül ugyanezt gondolta a mester, Solti Antal is – nem véletlenül, hiszen harminc éve készülünk együtt. Módosítottunk a távolságon, a technikán, az edzésmódszeren. Kicsit kevesebbet vívtam mostanában, de azt nagy intenzitással” – folytatta, majd azzal zárta összegzését, hogy mindent kiadott magából, és sikerült teljesítenie a maximumot.

A női tőrözők hétfői versenyét az olasz Elisa Di Francisca nyerte, aki sorozatban harmadszor bizonyult a legjobbnak Európa-bajnokságon.
Eredmények (az Eb honlapjáról):

a 32 között:
Knapek Edina-Jeszenszky Szilvia 15-13
Mohamed-Olga Lelejko (ukrán) 15-8
Varga Gabriella-Franziska Schmitz (német) 15-11

a 16 között:
Mohamed-Knapek 15-8
Varga-Martina Batini (olasz) 15-13

negyeddöntő:
Mohamed-Valentina Vezzali (olasz) 15-11
Larissza Korobejnyikova (orosz)-Varga 15-9
Arianna Errigo (olasz)-Julija Birjukova (olasz) 15-10
Elisa Di Francisca (olasz)-Inna Gyeriglazova (orosz) 15-14

elődöntő:
Korobejnyikova-Mohamed 14-13
Di Francisca-Errigo 15-8

döntő:
Di Francisca-Korobejnyikova 15-13
A végeredmény: 1. Elisa Di Francisca, 2. Larissza Korobejnyikova, 3. Mohamed Aida és Arianna Errigo, …7. Varga Gabriella, …11. Knapek Edina, …25. Jeszenszky Szilvia

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.