Pályázatot írt ki az NFM a helyi közösségi közlekedés támogatására

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 2 milliárd 15 millió forint keretösszegű pályázatot írt ki a települési önkormányzatok részére a helyi közösségi közlekedés támogatására, a felhívás a legutóbbi Hivatalos Értesítőben jelent meg.

 

Az önkormányzat a település közigazgatási határán belül – helyi díjszabás alapján – végzett személyszállítási szolgáltatás támogatására nyújthat be pályázatot. Amennyiben a vasútállomás, vagy a komp-, illetve révátkelő kívül esik a település közigazgatási határán, az addig tartó helyi járat támogatására is lehet pályázni.

Amennyiben a településen van már helyi személyszállítási közszolgáltatás, illetve regionális vagy elővárosi személyszállítási szolgáltatás, ekkor is igényelhető támogatás, feltéve, hogy az előbbi szerződések nem zárják ki az önkormányzat által szervezett helyi tömegközlekedést.

Minden esetben feltétel az, hogy a helyi személyszállítási közszolgáltatást az önkormányzat január 1-jétől december 31-éig folyamatosan fenntartja.

A támogatás terhére kizárólag a helyi személyszállítási közszolgáltatást végző, vagy azt megrendelő önkormányzatoknál – a bevétellel nem fedezett – indokolt költségek számolhatók el. Feltétel, hogy az önkormányzat maga is járuljon hozzá a költségekhez. A támogatás összege az önkormányzati saját forrást legfeljebb 25 százalékkal haladhatja meg.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.