Pest megye Marketingaktív megye – Díjat kapott Budaörs is

Először díjazta a magyar városok elmúlt évi marketingtevékenységét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ): az egyes települési kampányokkal elnyerhető, úgynevezett marketinggyémántok száma alapján Pest megye érdemelte ki a Marketingaktív megye 2015 címet – tájékoztatta a pályázatot kiíró MMSZ elnöke pénteken az MTI-t.

 

Hinora Ferenc elmondta: önkormányzatok, azok szervezetei és cégei, illetve egyesületek, nonprofit szervezetek, szakmai érdekképviseletek, alapítványok, civil szervezetek, magánszemélyek pályázhattak hat kategóriában. Egy-egy pályázó több pályamunkát is benyújthatott, a szakmai zsűri a legegyedibb, legérdekesebb városmarketing-kampányokért adott marketinggyémántokat.

A szövetség elnöke példaként említette, hogy Eger és Győr egyaránt hat pályázatot adott be, s ezeket mérlegelve a zsűri végül mindkét városnak 4-4 gyémántot ítélt oda, míg Tata mind az 5 pályázata “gyémántot ért”. Ez alapján Tata nyerte el a Marketing fővárosa 2015 díjat.

A megyék versengését az döntötte el, hogy egy-egy megyehatáron belül hány település nyert el marketinggyémántokat.

 

Ambrus András vette át a díjat Hinora Ferenctől (balra) és dr. Piskóti Istvántól (Miskolci Egyetem Marketing Intézetének vezetője (jobbra))

Ambrus András vette át a díjat Hinora Ferenctől (balra) és dr. Piskóti Istvántól (Miskolci Egyetem Marketing Intézetének vezetője (jobbra))

 

A kiírt pályázatra 36 város (szervezet), közöttük 4 fővárosi kerület jelentkezett. Az elbírálásnál a fő szempont az volt, hogy az egyes marketingakciók mennyire járultak hozzá az adott település (kerület) jobb “láttatásához” – ismertette az elnök.

A napokban minden nyertes megkapja azt az elektronikus védjegyet, amelyet bármelyik kommunikációs felületére (például a honlapjára) feltehet, és elkészül egy városmarketing-térkép is, jelölve a gyémántokat, valamint az idei marketingdíjakat elnyert településeket.

A Magyar Marketing Szövetség szeretné elérni, hogy a jövő évi versenyen még több pályázó induljon.

A Marketingaktív megye 2015 díjat a nyertes Pest Megyei Önkormányzat nevében Ambrus András, a megyeháza hivatalának sajtófőnöke vette át, aki az MTI megkeresésére azt mondta: a jövőben még intenzívebben folytatják a megye értékeinek összegyűjtését. Továbbra is az a célunk, hogy minél közelebb hozzuk az emberekhez Pest megyét.

A Pest megyei települések közül díjat kapott Budaörs, Gödöllő, Szigetszentmiklós és Vác is.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.