Civilekkel egyeztetett a Miniszterelnökség

Jelenleg nincs kormányzati kezdeményezés a civil szektor jogszabályi környezetének megváltoztatására vagy új szabályozás bevezetésére – ismertették Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár közlését civil szervezetek, amelyek szerdán egyeztettek a politikussal a Miniszterelnökségen.

 

Az Ökotárs Alapítvány, az Amnesty International Magyarország, az Autonómia Alapítvány, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, valamint a Társaság a Szabadságjogokért által jegyzett, az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Latorcai Csaba nyolc civil szervezettel – egyebek mellett jogvédő egyesületekkel és a Norvég Civil Támogatási Alap lebonyolító alapítványaival – találkozott.

A civil szervezetek közleményükben azt írták: a “civil fórumon” megjelenő szervezetek “már részvételükkel is jelezték: az elmúlt egy-másfél évben őket ért nyilvános támadások ellenére továbbra is nyitottak a jóhiszemű és konstruktív párbeszédre, a javaslattételre”.

Közlésük szerint egyetértettek annak megerősítésével, hogy a civil szektor jogszabályi környezetének megváltoztatására nincs kormányzati kezdeményezés, mivel úgy látják, a jelenleg hatályos jogszabályi előírások kellő garanciákat adnak arra, hogy a szervezetek működése jól átlátható és elszámoltatható legyen.

Az egyeztetésen szóba került még a civil szervezetek állami támogatása is, beleértve a hozzáférést az EU regionális politikájához kapcsolódó Strukturális Alapokhoz, továbbá az, hogy fontos a civilek részvétele az európai uniós alapból biztosított támogatási programok kidolgozásában és nyomon követésében.

A szervezetek továbbra is várják, hogy megismerhető, világosan tervezett és nyilvános legyen a kormány civil szektorral kapcsolatos stratégiája – olvasható a közleményben.

A civilek tájékoztatása szerint a megbeszélés a folytatás kölcsönös ígéretével zárult.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.