Ukrán válság – EBESZ: a foglyul ejtett orosz katonák valóban az orosz hadseregben szolgálnak

A kelet-ukrajnai harcok övezetében fogságba esett két katona az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelőinek megerősítette, hogy jelenleg is aktív tagjai az orosz fegyveres erőknek, Ukrajnában felderítői feladatokat láttak el.

 

Erről az európai szervezet megfigyelői számoltak be legfrissebb jelentésükben, miután felkeresték a kijevi katonai kórházban a két orosz katonát. Az ukrán sajtóban csütörtökön ismertetett jelentés szerint a katonák nekik is megerősítették, hogy valóban az orosz fegyveres erőkben szolgálnak, Ukrajnában felderítői feladatokat láttak el.

A megfigyelők hangsúlyozták, hogy a két orosz katonával ukrán hatósági személyek jelenléte nélkül beszélgethettek. A katonák a megfigyelőknek elmondták, hogy fogságba esésük pillanatában “volt náluk fegyver, de nem volt parancsuk támadásra”. Egyikük azt is közölte, hogy oroszországi katonai egysége küldte őt Ukrajnába. Három hónap múlva váltották volna le.

A jelentés alapján mindketten elismerték, hogy már korábban is jártak “katonai küldetéssel” Ukrajnában. Közben viszont egyikük folyamatosan azt hajtogatta, hogy orosz csapatok “nem vesznek részt harci cselekményekben Ukrajnában” – jegyezték meg a megfigyelők.

Az EBESZ a katonák elmondása alapján arról számolt be, hogy a katonák számára biztosítottak egy ukrán ügyvédet, aki már meg is látogatta őket.

Vitalij Najda, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) elhárítási részlegének egyik osztályvezetője csütörtökön beszélt arról, hogy a múlt hét végén a kelet-ukrajnai Luhanszktól északra, az ukrán hadsereg ellenőrzése alatt lévő területen elfogott két orosz hírszerző katona Ukrajnába vezényelt alakulata már tavaly szeptember óta tevékenykedik Ukrajna területén, és ez idő alatt legalább négyszer váltották az orosz alakulat tagjait. Az elfogott katonák március 26-án kérkeztek Ukrajnába.

Markijan Lubkivszkij, az SZBU vezetőjének tanácsadója eközben arról adott tájékoztatást, hogy Moszkva külképviseletéről a konzul még mindig nem kereste fel a védelmi minisztérium kijevi katonai kórházában fekvő, sebesült orosz katonákat.

A két orosz katona –  Alekszandr Alekszandrov őrmester és Jevgenyij Jerofejev százados – múlt szombaton esett fogságba a Luhanszk közelében lévő Scsasztya településnél, a frontvonal ukrán ellenőrzés alatti oldalán. Az ukrán fegyveres erők tagjaival vívott tűzharcban sebesültek meg. Hétfőn szállították őket Kijevbe, a központi katonai kórházba, azóta is ott kezelik őket. Már első kihallgatásukkor elárulták nevüket és rangjukat, valamint közölték, hogy az orosz fegyveres erők hírszerzéséhez tartozó 3-as számú különleges megbízatású dandárnál szolgálnak, katonai egységük az oroszországi, Volga-parti Togliattiban állomásozik.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.