A Corvinus tiltakozik ingatlanainak eladása ellen

A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) vezetői, dékánjai és a Hallgatói Önkormányzat elnöke egybehangzóan kiálltak az egyetem egysége mellett az intézmény budai campusán szerda délután tartott fórumon. A BCE az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy az “óriási érdeklődés mellett” tartott rendezvény demonstrálta: az egyetemi polgárok készek mindent megtenni intézményükért.

 

Előző nap a vs.hu írt arról, hogy információi szerint “meg vannak számlálva a napjai” a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusának. Úgy tudják, a kertészettudományi, élelmiszer-tudományi, tájépítészeti kart leválasztják. Egyetemi forrásaik szerint a Villányi úti ingatlanokat pedig eladják, hogy az azért kapott pénzt is a budai Vár újjáépítésére fordítsák.

Erre reagálva az egyetem először közleményt adott ki, amelyben azt írták: semmilyen hivatalos dokumentumot nem ismernek az intézmény esetleges átalakításával összefüggésben, ezért arról nem tudnak véleményt alkotni.

A szerda délután tartott fórum után kiadott közlemény szerint a dékáni beszédek középpontjában “a budai oktatási és kutatási tevékenységek hosszú múltra visszatekintő és a jövő szempontjából felbecsülhetetlen értékei álltak”. Hangsúlyozták, hogy mindezek megőrzésére kizárólag a Budai Arborétum területén és a BCE szervezeti keretei között van reális esély.

A BCE a közleményében azt írta: a fórumon többen firtatták a hírek megalapozottságát. Erre az egyetem vezetése válaszában megerősítette, hogy nincs semmilyen konkrét információ birtokában az esetleges átalakítási koncepcióról. Az egyetem bízik abban, hogy a közeljövőben meginduló tárgyalások során véleményét kifejtve, érvekkel tudja alátámasztani meggyőződését az egyetemi egység tudományos-szakmai erejéről – írta az intézmény.

A Miniszterelnökség szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a felsőoktatás átalakításával összefüggő bármilyen döntés, vagy tervezet és a Nemzeti Hauszmann Terv finanszírozása, így a budai Vár rehabilitációja között bármilyen összefüggés lenne.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.