KRITIKUS SZEMMEL A PAPÍRSZÁJRÓL

(Budaörs, 2015. május 16. – Budaörsi Infó/Adams) Kérem, engedtessék meg nekem – elsődlegesen, mint budaörsi lakos, másodsorban, mint állítólagos kritikus -, hogy művészeti meglátásaimat közöljem a nyomtatott Budaörsi Infó májusi ’melléklet’-éről. Azért bátorkodom megütni a személyes hangvételt, mert a közvetlenség nagyszerű városunkban ez ideáig még nem ütötte fel a fejét, a friss, fiatalos hozzáállás esetleges varázsa pedig ragályos, hatása alól én sem tudom magam kivonni.

 

A magam részéről másodkézből jutottam az egyik helyi, ingyenes havilap májusi példányához, azzal a felkéréssel, hogy véleményezzem a benne található, bikolor szösszenetet. Az impresszió annyira magával ragadott, hogy virtuális tollat kellett fognom, és kérvényeznem annak publikálását a Budaörsi Infó honlapján.

Először is le kell szögeznem, miszerint vétek lenne töviről-hegyire analizálni, elemezni és értékelni a produktumot. Láthatóan provokálási szándékkal készült, tehát éppen azt várják, hogy szítsuk a parazsat, esetleg valaki olajat öntsön rá, miközben rajta sütik a pecsenyéjüket a magyar kártyás lidérc-szerzők. Ezért a legjobb út az, ha mindenki magában értelmezi a benne olvasottakat, ami legfeljebb beszédtémát nyújt társaságban. Különös a mai tizenévesek netes humorát látni nyomtatott felületen, félő, hogy akkora a két médiafelület generációs szakadéka, hogy értelmezési problémákat fog szülni a ’mém’-grafika. Ugyanis az internet ’humora’ felületes, tiszavirág életű, legtöbbször béna. Festéket csak az arra méltóak érdemelnek. Úgy hiszem, a ’hosszú várólista’ megérte a patront, mert aktuális helyi problémára reflektál. Ahogy egy-két versike-féle is…

Budaörs gazdasági erejét leszámítva valójában kicsinyke város hazánk 93 ezer négyzetméterre lekerített állatsimogatójában, és szinte törvényszerű, hogy egy szellemileg kis település hasonló méretezésű színikritikust (e sorok írója személyében) termel ki magából, ahogy a többi, művészetekhez köthető entitást, mint mondjuk egy ’ki- és bevándorló fűzfapoétá’-t. Nem tudni semmi biztosat afelől, hogy ezt a Csabidiusz nevezetű múzsai terheltet a kamaraerdei római településen zajlott ásatások negatív hozományaként kellene értelmezni, vagy csupán egy mezei csendes őrült zseniális tükörhordásának, amibe beletekintve észrevesszük magunkat, mint budaörsi nyárspolgárok és mint a fogyasztást életcélként gyakorló konzumidióták. Utóbbit illik kiemelni, mint abszolút telitalálata a tévés csasztuskában: a tévéreklám kondicionál minket, nézőket a fogyasztásra, és mutat fel olyan szellemi sírkő celebeket, akikre kimerítően illik Heidegger frázisa, miszerint a semmi semmizik. A szabadidő tévébambulásos eltöltése pedig ilyen minőségi kínálatban magától értetődően hozza a szellemi és kulturális süllyedés lehetőségét, ami által valóban elnyerhető egy bad trip valamely Dante-i bugyorban.

A tükör fontos eszköze a kritikusnak is: kívülről bemutatni azt a valót, amit a saját helyzetünkből adódóan képtelenek vagyunk érzékelni. Viszont a tükörnek nem az a feladata, hogy kozmetikai tanácsokat adjon! Adnék a lelatinosított ősmagyar nevű versfaragónak is egy púderes szelence méretű tükröt: ahogy a verslábai, a fellelhető meglátásai is sántítanak néha. De sebaj! A Parnasszusra felkapatni nagyon nehéz, és hát nem sokan tülekednek Budaörsön e nemes csúcs meghódítására, tehát teljes mértékű elismerés jár – a még – felszerelés nélkül mászónak is. Kívánom, hogy kövessék példáját sokan, és idővel adjanak munkájukkal városunknak szépirodalmi arculatot, mivelhogy nem csak ez, hanem semmilyen más arculattal sajnos nem rendelkezik Budaörs.

Talán ez a szándék is felsejlett az igen ötletes című Papírszáj megszületésekor, annak szellemi műhelyében valóban ifjanti kreátorok dolgozgathatnak, ha azt sem tudják, hogy a szamizdatot eredeti tulajdonnév alatt publikálták (jelentése: magánkiadás) és nem éppen engedéllyel. Az a fenyegetés, hogy ’jön, amikor jönnie kell!’, pedig egyszerre borzongat és nyugtat. Ki dönti el, hogy mikor ’kell’? A városlakók biztosan nem, pedig amik itt folynak a városban néha, a heti rendszerességre is adnának elég puskaport. A kérdés inkább az, hogy lenne-e rá szükség? Szerintem igen, mert színfoltot nyújt egy igen unalmas helyen, egy nagyon neurotikus időben. Erre pedig csak a szellemesség gyógyír. Emlékeznek még A tanú film híres magyar narancsra utalására? „Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk!”

 

Adams

facebook:

1 Komment

  1. […] volt hiány! Ezért úgy döntöttünk, hogy teret adunk egy új, fiatalos kezdeményezésnek: a ’Papírszájnak’. Sokszor fognak még erről az úgynevezett kalózkiadványról hallani, aminek első számát a […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.