Német lap: az NSA a Siemens ellen is próbált kémkedni a német hírszerzés segítségével

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a Siemens ellen is próbált kémkedni, felhasználva a német külföldi hírszerző szolgálattal (BND) folytatott együttműködés lehetőségét – írta a Bild am Sonntag (BamS) című vasárnapi német lap.

 

A beszámoló szerint az NSA arra hivatkozva igyekezett a BND bajorországi adatgyűjtő, lehallgató állomásának kapacitásait a német elektrotechnikai óriáscég megfigyelésére fordítani, hogy a Siemens kommunikációs berendezések szállításáról köthetett szerződést egy orosz nemzetbiztonsági szolgálattal.

Az egyelőre nem ismert, hogy a BND valóban segített-e adatokat gyűjteni a Siemensről. A társaság a lappal közölte, hogy tevékenységével kapcsolatban nem merült fel olyan körülmény, amely indokolná bármely hírszerző szolgálat érdeklődését.

A BamS szerint az NSA és a BND együttműködése körüli német sajtóbeszámolók feszültséget keltenek a német és az amerikai kormányzat viszonyában. Az amerikai fél mereven elzárkózik attól, hogy a BND politikai felügyeletét ellátó berlini kancellária átadja a parlamentnek (Bundestag) azon keresőkifejezések listáját, amelyeket a BND az NSA kérésére átfuttatott a rendszerein, adatbázisain, mivel ez szerinte folyamatban lévő műveleteket veszélyeztetne. Washington kilátásba helyezte, hogy az esetleges terrorveszélyre figyelmeztetést jelentő minimumra korlátozza a hírszerzési együttműködést, ha a kancellária átadja a listát az NSA Edward Snowden által 2013-ban feltárt titkos adatgyűjtő programjainak német vonatkozásait vizsgáló parlamenti bizottságnak. Az amerikai fél azt is elutasítja, hogy a bizottság korlátozott betekintést nyerjen a dokumentumba – írta a BamS.

Egy másik vasárnapi német lap, a Welt am Sonntag (WamS) szerint a német sajtóban április vége óta megjelent leleplezések sora aggodalmat keltenek a BND más külföldi partnerei körében. Több hírszerző szolgálat képviselői jelezték a BND-nek, hogy az NSA-vel folytatott együttműködés részleteinek nyilvánosságra kerülése megkérdőjelezi a közös munkát – írta a WamS. A lap szerint a BND 167 ország szolgálataival, összesen 451 hírszerző ügynökséggel áll munkakapcsolatban.

“Végzetes hatással jár, hogy a sajtó és a politika egyes szereplői azt a teljesen hamis benyomást keltik, hogy a BND egy bűnöző szervezet” – nyilatkozott a lapnak az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív CDU bajor testvérpártja, a CSU belpolitikai munkacsoportjának vezetője, Hans-Peter Uhl. A parlamenti képviselő hozzátette: a külföldi szolgálatok “nagyon érzékenyen reagálnak arra, hogy Németországban titkos minősítésű információk kerülnek nyilvánosságra”.

Az eddigi lapjelentések szerint a bajorországi Bad Aiblingban működő állomás rendszereit, adatbázisait éveken keresztül fésülték át az NSA-tól kapott keresőkifejezések – például mobiltelefonszámok, e-mail-címek és számítógépek azonosítására szolgáló IP-címek – alapján. Az NSA így német és más nyugat-európai cégekről és személyekről, kormányokról és uniós intézményekről szerezhetett adatokat, illetve folytathatott megfigyelést. A parlamenti ellenzék és a CDU/CSU pártszövetséggel koalícióban kormányzó szociáldemokraták (SPD) egyaránt sürgetik a kancelláriát, hogy adja át a Bundestagnak a keresőkifejezések listáját. A kancellária jelezte, hogy előbb konzultál az amerikai partnerrel, és majd csak azután dönt, hogy teljesíti-e a kérést.

Az ügy megviseli Angela Merkel népszerűségét. Az ARD közszolgálati televízió pénteken ismertetett felmérése szerint a kancellár munkájával elégedettek aránya egy hónap alatt 5 százalékponttal csökkent, 70 százalékra, Merkel így a második helyre szorult a politikusok népszerűségi listáján, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter mögé, akinek munkájával a választók 74 százaléka elégedett.

Az ARD Deutschlandtrend című felmérése szerint az eddigi legnagyobb nyertes Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter, az SPD elnöke, akinek népszerűségi mutatója áprilishoz képest 5 százalékponttal emelkedett, 53 százalékra.

Gabriel a hét elején nyilvánosan felelősségre vonta a kancellárt. Azt mondta, hogy a BND és az NSA körüli ügy “titkosszolgálati botrány, amely nagyon súlyos megrázkódtatást idézhet elő”. Hozzátette, hogy kétszer is megkérdezte Angela Merkelt, hogy a BND közreműködött-e az NSA által végzett ipari kémkedésben. Merkel mindkétszer nemmel válaszolt a kérdésre. “Nem kételkedem abban, hogy a kancellár korrekt választ adott”, de ha mégis történt volna ilyesmi, akkor “a gazdaságban súlyosan sérülne az állam tevékenysége iránti bizalom” – mondta az SPD elnöke.

A Der Spiegel és a Focus című hírmagazinok szerint Gabriel a hétfői nyilatkozat előtt egyeztetett a párt elnökségével, és közösen eldöntötték, hogy megpróbálják a kancellárt a titkosszolgálati botrány középpontjába állítani, arra számítva, hogy ha mégis kiderül, hogy az NSA kiterjedt ipari kémkedést folytatott a BND segítségével, akkor sérül Merkel hitelessége. Az SPD részéről nem erősítették meg és nem is cáfolták az értesülést.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.