Családokat is várnak az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra

Idén ünnepli 100 éves születésnapját a magyar animáció, és idén lesz 30 éves a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) eseménysorozata, amelyre a szakmai közönség mellett rajzfilmszerető családokat is várnak az idén június 24. és 28. között Kecskeméten.

 

A szakmai programok mellett esténként óriásvásznon vetített mesékkel és koncertekkel, bor- és pálinkafesztivállal, valamint több kísérőprogrammal is várják az érdeklődőket a fesztivál szervezői és Kecskemét városa – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

A 12. KAFF-on 9. alkalommal rendezik meg az Európai Animációs Játékfilmek és TV-Speciálok versenyét, amelyen 7 egészestés és 9 televíziós egyedi filmet mutatnak be. A programban szereplő hat francia film mellett, cseh, litván, holland, dán, román, olasz, valamint az ír Oscar-jelölt, A tenger dala című alkotás száll versenybe.

A TV-Speciálok kategóriában a magyarok közül Miklós Zoltán Manieggs című 3D-s akciófilm-paródiáját, Szilágyi Varga Zoltán A jókedvű örmény temetése című novella-adaptációját, valamint M. Tóth Géza és Gerdelics Miklós A magyar operajátszás története című zenés információs filmjét vetítik.

A háromtagú nemzetközi előzsűri tagjai között Muhi András filmproducer, Patrovits Tamás rendező és tanár, valamint Daniel Suljic, a zágrábi Animafest művészeti vezetője foglalt helyet.

“Igyekeztünk olyan darabokat választani, amelyek valamilyen módon eltérnek a mai animációs filmek fő csapásirányától, és akár témájukban, akár látványukban újszerű, innovatív megoldásokkal élnek. A KAFF-on bemutatott 10 mozifilm és 9 tévéfilm a lehető legszélesebb közönséget célozza meg, és biztosan mindenki meg fogja találni a saját kedvencét” – idézi Patrovits Tamás értékelését a tájékoztató.

A magyar versenyprogramban 18 rövidfilm, 13 diákfilm, 17 tévésorozat epizód, 10 videoklip és 20 alkalmazott animációs kisfilm szerepel.

Bucsi Réka számos díjat elnyert, Symphony No. 42 című alkotása mellett több tavaly készült díjazott diplomafilmet mutatnak be. Bertóti Attila Mese, Kreif Zsuzsanna és Zétényi Bori Limbo Limbo Travel, valamint Ruska László és Ringeisen Dávid Papírvilág című díjazott alkotása mellett Horváth Mária új díjnyertes sorozatát, a 3D-ben készült Cigánymeséket vetítik. De Cakó Ferenc Dózsa 1514 című homokanimációs műve és a Voltaire klasszikusát kortárs módon adaptáló Candide kalandjai című tévésorozat is szerepel a programban.

Az előzsűri tagjai Bacsó Zoltán animációsfilm-operatőr, Rofusz Kinga animációsfilm-rendező és Szalay Péter filmrendező voltak.

“A grémium tagjainak megegyezett a véleménye abban, hogy rég volt ilyen erős a magyar animációs film. A téma komplexitását, a megvalósítás profizmusát tekintve ma már alig van különbség a diákfilmek és a professzionális alkotók művei között” – írták a tájékoztatóban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.