Egyéves a Budaörsi Gazdapiac – Marhapörköltet mindenkinek!

(Budaörs, 2015. május 08. – Budaörsi Infó) Közel egy évvel ezelőtt számoltuk be önöknek arról, hogy megnyílt Budaörsön a Gazdapiac. Eltelt egy év, és van mit ünnepelni, hiszen számos sikeres rendezvény kötődik a piac nevéhez. Boldog születésnapot!

 

2015. május 9-én, szombaton ismét lesz Gazdapiac a lakótelepen Budaörsön, azonban most kicsit ünnepélyesebb hangulatban, mint a megszokott. Bár az elmúlt hetekben folyamatosan volt valamilyen program a Patkó utcai parkolóban, azonban a gazdák és a szervezők még mindig tudnak újat mutatni.

Körülbelül 300 fő részére főznek a gazdakörösök pörköltet, ami ingyen fogyasztható, és ajándék kosarakat is nyerhetnek azok a látogatók, akik tomboláznak. A tombolákat a Vöröskereszt önkénteseinél lehet majd átvenni a helyszínen. 

A szükséges alapanyagokat a Zsámbéki-medence és térsége Gazdakör biztosítja majd.

9,30-kor a budaörsi Szélrózsa Néptáncegyüttes énekesei köszöntik a jelenlévőket, majd 10,30-kor tombolasorsolás lesz. 11,30-ra pedig elkészül az ebéd, amiből a piacra érkezők kérhetnek bátran. Műanyag tányérról és kenyérről is gondoskodnak a szervezők.

Kisberk Balázs, a Zsámbéki-medence és térsége Gazdakör elnöke a Budaörsi Infónak elmondta, hogy ezzel a kis ünnepséggel szeretnék megköszönni a budaörsieknek, hogy egy éven keresztül minden szombaton élettel töltötték meg a piacot.

Nézzük meg néhány kép erejéig, hogy hogyan is telt az elmúlt egy év a Budaörsi Gazdapiac életében (a teljesség igénye nélkül).

 

 

Jót jó áron – Már a nyitás előtt megrohamozták a vásárlók a Gazdapiacot

Budaörsön

 

budaorsi_piac_megnyito5

A Gazdapiac megnyitója 2015. május 10-én.

 

budaorsi_piac_megnyito30

 

 

Gyümölcsosztás a Budaörsi Gazdapiacon

 

gyumolcs_osztas_gazdapiac

gyumolcs_osztas_gazdapiac6

 

 

 

Mikulások a Budaörsi Gazdapiacon

 

 

gazdamikulas2

 

 

gazdamikulas6

 

 

 

 

Karácsonyi ünnepség jótékonysággal a Budaörsi Gazdapiacon

 

 

karacsonyfa_osztas_voroskereszt_gazdapiac

 

 

karacsonyfa_osztas_voroskereszt_gazdapiac2

 

(Budaörsi Infó)

 

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.