Olimpia 2024 – Magyar küldöttség Lausanne-ban

Magyar delegáció utazott szerdán Lausanne-ba, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékeseivel tárgyaljon csütörtökön a 2024-es olimpiai pályázattal kapcsolatban.

 

A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a küldöttség tagja többek között Szabó Bence, a MOB főtitkára, Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója és a főváros képviseletében is ott lesznek az egyeztetésen.

A Magyar Olimpiai Bizottság a február 6-i közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, hogy vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

Mostanáig Boston, Róma, valamint a német “háziversenyben” győztes Hamburg jelezte, hogy versenybe száll a 2024-es olimpiáért. Párizs mellett Baku, Doha és Isztambul érdeklődik, hasonló szándékot jelzett korábban Durban is, amely azonban időközben – úgy tűnik – letett a kandidálásról. A dél-afrikai sportminiszter februárban irreálisnak nevezte a jelentkezést.

A városoknak szeptember 15-ig kell jelezniük rendezési szándékukat, de később visszavonhatják a pályázatot. A házigazdáról 2017-ben Limában dönt a NOB.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.