Teherautónak ütközött

Az ütközés következtében a gyanúsított utasa életét vesztette. Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytatott közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. László 30 éves tiszanagyfalui lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 30 éves férfi az általa vezetett gépkocsival közlekedett 2013. november 28-án – éjfél után néhány perccel – az M1-es autópályán Bicske felől Budapest irányába. A gyanúsított az autópálya 18 950-es méterszelvényében nekiütközött a vele azonos irányba, a külső forgalmi sávban közlekedő teherautónak. A baleset következtében B. László utasa megsérült, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak. A sérült férfi a kórházban néhány nappal később életét vesztette.

A budaörsi rendőrök 2013. december 20-án gyanúsítottként hallgatták ki a tiszanagyfalui férfit, majd a szükséges nyomozási cselekmények végrehajtását követően a napokban befejezték a nyomozást és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.