Vihar – Az ország nagy részén még szerdán is nagy szél lesz

A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is kell erős, viharos széllökésekre számítani.

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében valamint Budapesten van érvényben elsőfokú figyelmeztetés a viharos szél miatt.

Azt írták: a Dunántúl középső és keleti területein, a Duna vonalában, valamint az északkeleti területeken délelőtt még előfordulhatnak helyenként viharos széllökések. A déli, kora délutáni óráktól mérséklődik a légmozgás.

Az előrejelzés szerint szerdán nyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, egyre inkább a Dunától keletre valószínű eső, legtovább a keleti, délkeleti határvidéken. A Duna-Tisza közén, valamint a Tisza vonalában a front mögött még szerda késő délután is kialakulnak futó záporok. A legtöbb napsütés a Nyugat-Dunántúlon várható, a legkevesebb a keleti határvidéken és Bács-Kiskun, valamint Csongrád megye déli részén valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13-18 Celsius-fok között valószínű. Késő estére 3-11 fokig hűl le a levegő.

 

 

Kidőlt fák és leszakadt ágak miatt riasztották a tűzoltókat

A kedden délután, kora este viharossá erősödő szél miatt jellemzően kidőlt fák és leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat.

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: szerda reggelig országszerte több mint 60 esethez riasztották a tűzoltókat a viharos szél miatt. Az ország több területén is gondokat okozott a nagy szél, de legtöbbször a Dunántúlon kérték a tűzoltók segítségét. Személyi sérülésről az OKF-hez nem érkezett bejelentés.

Hajdu Márton kiemelte, hogy a leszakadt ágak több helyen akadályozták a közlekedést is. Balatonszárszó és Szántód között felsővezeték-szakadás okozott problémát. Szigetvár és Szentlőrinc között pedig a vasúti sínre dőlt egy fa, így a vonat nem tudott továbbhaladni.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: Budapesten mintegy 20 helyszínre riasztották a tűzoltókat.

A fővárosban is főként kidőlt fák és többméteres letört ágak okoztak károkat. Az I. kerületi Harkály utcában egy hétméteres fa dőlt rá egy autóra. A XI. kerületi Bártfai utcában szintén autóra dőlt egy fa. A XXII. kerületben a járdára és az úttestre dőlt egy csaknem tíz méteres fa. A XI. kerületi Kanizsa utcában egy épületet rongált meg a viharos erősségű szél – ismertette.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.