A bankok az elszámolást követő 15 napon belül kötelesek a pénzügyi teljesítésre

A devizahiteles ügyfeleknek az elszámoló levél átvételétől számított 30 nap áll rendelkezésére a panaszok jelzésére, a pénzintézetek pedig legkésőbb az elszámolást követő 15 napon belül kötelesek az elszámolás pénzügyi teljesítésére – jelezte az MTI érdeklődésére Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

 

Válaszában emlékeztetett: a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések elszámolásával kapcsolatos tájékoztató levelek esetén a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint április 30. a postára adási határidő.

A bankszektor csaknem két hónapja megkezdte a tájékoztatók kiküldését, és a törvény előírásainak megfelelően teljesíti a feladatot. Abban az esetben, ha a szerződésekkel kapcsolatos – bank vagy pénzintézet által kezdeményezett – polgári perek március 1. után fejeződnek be, az elszámolás megküldésének határideje a per befejezését követő 60. napra tolódik ki.

Az európai szinten is példátlan mértékű pénzintézeti elszámolási folyamat során a hazai pénzintézetek egy évtizedes időszak alatt felépült ügyfélállomány adatait számolják újra, majd küldik ki ennek eredményét, szektorszinten csaknem 2,1 millió levélben – fogalmazott válaszában a főtitkár.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több pénzügyi intézmény esetében már az elszámolás felkészülési folyamatát is szigorúan ellenőrizte. Az elszámolást, a levelek szövegét és formáját, valamint kiküldését is jogszabályok rögzítik.

A bankszövetség a jegybankkal történő szoros együttműködésben segédkezett az egységes számítási modell kialakításában, és szakmai háttérrel támogatta a bankok felkészülését a feladatra – emlékeztetett.

A bankszövetség felhívja az érintett fogyasztók figyelmét arra, hogy az elszámolási törvény rendelkezései szerint a májusi törlesztőrészletet már az elszámolás utáni időszakra meghatározott új – a korábbinál átlagosan 15-20 százalékkal alacsonyabb – összeg figyelembevételével határozzák meg, még abban az esetben is, ha az említett határnapok még nem teltek el.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.