Politikai nyilatkozatot olvastak fel a Nemzetiben a Burgtheater Sirály-előadása után

Politikai nyilatkozatot olvasott fel a bécsi Burgtheater Sirály-előadása után a társulat egyik tagja a Nemzeti Színházban, a MITEM-en játszott vasárnapi vendégjáték végén.

 

    A társulat egyik tagja, a Dornt játszó Martin Reinke a következő levelet olvasta fel a tapsrend végén németül és angolul:

 

 

“Mélyen tisztelt Közönség!

Tudomásunk van arról a nehéz helyzetről, amelyben a nagyszerű magyar nép és kulturális élet jelenleg van. Demokratikus úton és demokratikus választások által olyan helyzetbe sodorta magát, amely által egyre inkább eltávolodik a demokrácia szellemétől és Európától. Aggodalommal töltenek el minket ezek a fejlemények, mint önök közül is sokakat. Ennek ellenére eljöttünk, és szívesen játszottunk önöknek. Csehov úgy képviseli közös európai kultúránkat, mint talán kevesen. Tudniuk kell, hogy összetartozunk.

Köszönjük a meghívást!”

 

    A színész felolvasását a közönség soraiból diákok és a társulat tagjai tapssal nyomták el, a színpad széléről pedig Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója indult el felé egy, a Nemzeti Színházat ábrázoló alkotással, hogy átadja a társulatnak, a MITEM fellépőinek járó ajándékként.

    A beszéd alatt nem jelent meg az elhangzó szöveg a kivetítőn, ezzel szemben az aradi vértanúk nevét sorakoztatta fel a vendéglátó színház.

    A MITEM-re – az előzetes programtól eltérően – sem a Burgtheater igazgatója, Karin Bergmann, sem a darab rendezője, Jan Bosse nem jött el a társulattal, ezért a Nemzeti Színház az előadás utáni közönségtalálkozót is lemondta. A társulat többi tagja azonban szeretett volna találkozni a közönséggel, minthogy erre nem volt lehetőség, délután öt órakor összeültek és az a döntés született, hogy felolvassák a szöveget az előadás végén.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.