Szárnyas szépségverseny és főzőverseny volt a budaörsi lakótelep közepén

(Budaörs, 2015. április 14. – Budaörsi Infó) 2015. április 11-én a Budaörsi Gazdapiac melletti parkolóban szárnyas szépségek megmérettetése, sütemények ízháborúja és főzőverseny várta a szép számban összesereglett érdeklődőket.

 

A program szervezője a Zsámbéki-medence és térsége Gazdakör, a Budaörs Agrárgazdasági Bizottsága és a MAGOSZ volt. Társszervezőként pedig a Magyar Vöröskereszt Pest megyei szervezete működött közre. A megnyitón részt vett Horváth László, Zsámbék város polgármestere is. A Szélrózsa Néptánc Együttes egyik énekese, Kovács Kata Krisztina népi dalokkal szórakoztatta a közönséget, egy zsámbéki fiatalember, Németh Csaba pedig citerán játszott.

 

szarnyas_szepsegverseny3

 

 

szarnyas_szepsegverseny8

szarnyas_szepsegverseny

 

Kisberk Balázs a Zsámbéki-medence és térsége Gazdakör elnöke a Budaörsi Infónak elmondta, hogy sokat készültek erre a programra, amelynek az volt a célja, hogy a lakótelepi gyerekek is láthassanak élő szárnyas jószágokat.

 

szarnyas_szepsegverseny14

 

szarnyas_szepsegverseny15

 

szarnyas_szepsegverseny13

 

“A Szárnyas szépségverseny mellett főzőversenyt is szerveztünk. A főzőversenyen 9 csapat mérte össze a tehetségét és 7 versenyző hozta magával a legszebb szárnyasait, hogy kiválasszuk közülük a legszebbeket. 30 szárnyas közül kellett választania a zsűrinek, ami korántsem volt könnyű feladat, de végül győzött a legjobb.

A versenyzők között volt több budaörsi, de Bicskéről, Pilisvörösvárról, Makóról és Budakesziről is érkeztek csapatok.

 

 

szarnyas_szepsegverseny39

szarnyas_szepsegverseny30

szarnyas_szepsegverseny29

 

Úgy gondoljuk, hogy le kell számolni itt Budaörsön is azzal a tévhittel, hogy csak balkongazdák vannak. Igen is húsvér emberekről van szó. Egyre nagyobb az állattartási kedv Budaörsön is, és mi ezt fogjuk még fokozni, hiszen ma is például szárnyas állatokat lehetett nyerni.”

szarnyas_szepsegverseny44

Nyeremény csirke

 

szarnyas_szepsegverseny43

 

A bográcsokban rotyogó különféle ételek illata csalogatta a helyszínre érkezőket. Volt kakaspörkölt, zúzapörkölt, csirkepaprikás, zsámbéki csirkeragú tökmagpépes gombóccal és tyúkpörkölt „nyugdíjas” módra.

 

szarnyas_szepsegverseny5

 

szarnyas_szepsegverseny4

 

 

szarnyas_szepsegverseny33

 

 

szarnyas_szepsegverseny23

 

 

Az első helyezést a savanyú mártásos csirkepörkölt nyerte el puliszkával, amit a PiJa csapat nyert el, akik a budaörsi lakótelepről érkeztek, a Lévai u. 31. Társasházból.

A második helyezett a lecsós csirke lett, aminek elkészítője Bíró András gazda volt. A harmadik helyezett pedig a hagyományos csirkeragú, amit Lázi Barbara és családja követett el.

 

szarnyas_szepsegverseny31

A nyertes PiJa csapat – Lévai utca 31. Társasház

 

szarnyas_szepsegverseny16

 

 

szarnyas_szepsegverseny32

 

A Szárnyas szépségversenyen harmadik helyezést ért el Szabó Károly, második lett a Budaörsi Kertbarátok Egyesületének csapata, az első helyett pedig egy ifjú gazda nyerte meg, Jahoda Bernát.

 

szarnyas_szepsegverseny38

Budaörsi Kertbarátok Egyesülete

 

szarnyas_szepsegverseny27

Jahoda Bernát díjnyertes kakasa

 

szarnyas_szepsegverseny37

Jahoda Bernát díjnyertes kakasával és a díjjal

 

Mi lesz a következő rendezvényük a közeljövőben?

“A következő rendhagyó rendezvényünk egy traktor szépségverseny lesz old-timer bemutatóval Zsámbékon. A Zsámbéki Medence és Térsége Gazdakör nem csak egy településre koncentrál. Budaörs egy állomás, a következő Zsámbék lesz, utána terveink szerint pedig Biatorbágy.”

 

szarnyas_szepsegverseny42

 

Obreczán Ferenc a MAGOSZ főtitkára a Budaörsi Infónak elmondta, hogy nagyon fontos, hogy minél több ilyen érdekes rendezvény legyen, mert ezeknek a programoknak a segítéségével azok a gyerekek is megismerhetik a szárnyas állatokat, akiknek nincs lehetőségük kimenni egy tanyára.

 

szarnyas_szepsegverseny25

 

“Akik lakótelepen nőnek fel, azok szárnyas állatot ritkán látnak, vagy csak mirelit formában. Az ilyen rendezvények nagyon fontosak, mert közelebb hozzák a gyerekeket a természethez.”

 

szarnyas_szepsegverseny26

 

szarnyas_szepsegverseny24

 

A Szárnyas szépségverseny egyik zsűritagja, Nagy Sándor András elmondta, hogy a szárnyasokat szakmai szempontok alapján zsűrizték.

“A mi családunk kis gyerekkorom óta foglalkozik háztájival, így ismerem a különböző szárnyasok tenyésztését, előnyeit és hátrányait is. Nagyon jó érzés volt, hogy meghívtak és részt vehettem ezen a programon. Jó volt azt látni hogyan fejlődik a Gazdapiac, és hogy egyre többen jönnek el. Ez egy kiváló közösségépítő program volt.”

 

szarnyas_szepsegverseny36

 

A szárnyasok között láthattunk klasszikus vörös kakast, japán kócos tollú kakas és kendermagos tyúkot is. Azonban nem csak a madarakon és a főzésen volt egész nap a figyelem, hanem lehetett pályázni a „budaörsi Vöröskereszt süteménye” címre is.

Több induló is volt, viszont a nézelődők az ínycsiklandó finom falatoknak nem tudtak ellenállni, így mire a zsűri megérkezett, sajnos már nem tudta mindegyik süteményt megkóstolni, mert nem volt mit! Ezért úgy döntöttek, hogy minden pályázót ajándékutalvánnyal jutalmazzák.

 

szarnyas_szepsegverseny48

 

szarnyas_szepsegverseny34

 

Szinte megszokottá vált, hogy a szervezők minden héten rendeznek valamilyen programot a Gazdapiacon Budaörsön. Lassan igazi közösség formálódik a piac köré. A vásárláson túl, egyre több lakótelepen élőnek és nem csak nekik, vonzó kikapcsolódást és szórakoztató programot is jelent szombatonként a Lakótelepi Gazdapiacra járni.

 

(Budaörsi Infó)

 

 

 

facebook:

1 Komment

  1. […] budaörsi Gazdapiacon mindig történik valamit. Múlt héten főzőverseny és süteménysütő versennyel várták a vállalkozó szellemű háziasszonyokat és urakat. Volt […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.