Újabb fogyatékos-barát hely Budaörsön

(Budaörs, 2015. április 13. – Budaörsi Infó) Budaörs városa nemcsak élhető, nemcsak család-, hanem fogyatékos-barát is. Ezt a tényt támasztják alá a múltban és a jelenben is véghezvitt fejlesztések és kulturális programok.

 

Jenei András a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesületének alelnöke arról számolt be Budaörsi Infónak, hogy áprilistól egy újabb olyan program kezdődik, amelyből tudják az érintettek, hogy figyelnek rájuk!

“A Budaörsi Városi Uszoda és Sportcsarnokban, tárgyalások után, olyan lehetőséget vezettek be, amiben a fogyatékkal élők könnyebben és mégis egyenrangúan élvezhetik a sport és szabadidő eltöltését a vízben.

A Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE) és a Budaörsi Mozgássérültek Egyesülete több tagja szívesen jár úszni. Mindkét szervezet érintettjei számára nehezebb eme sportban a koordinálás akkor, ha más is úszik az adott sávban.

Megoldásként mégsem egy egész sáv lezárását választották, hanem csak annyit, hogy akik ott és velük együtt úsznak, figyeljenek kicsit jobban arra, hogy a közelükben óvatosabban tempózzanak. Azért, hogy ez megvalósulhasson, s az esetlegesen felmerülő segítség is optimálisabb legyen, olyan megoldás született, ami nemcsak nem zavarja meg a napi ritmust és a nem fogyatékosok ottlétét, hanem erősíti az odafigyelést és az egyenlőséget.

Az érintetteknek nincs más dolguk, minthogy amikor az uszodatérbe érnek, felkeressék az uszodamestert. Jelezniük kell felé az igényt, és amellett, hogy probléma esetén segítenek, egy táblát is kihelyeznek a medencéhez, hogy fokozottan figyeljenek arra azok akik itt úsznak, hogy ott fogyatékkal élő(k) is van(nak).     

Reméljük, hogy ez az apró, ám annál sokkal többet érő lehetőség segíti az érintettek könnyebb szabadidő eltöltését és elősegíti azt is, hogy odafigyeljünk egymásra.

Köszönjük Székely Bulcsú úrnak a nyitottságot és a közös megoldás kidolgozását és reméljük, hogy sokan veszik majd igénybe a lehetőséget.”

 

budaorsi_uszoda_fogyatekos_tabla

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.