Dzsihadista sejtet számoltak fel Szatmárnémetiben

Dzsihadista szervezkedés miatt hét személy Romániából való kiutasításáról döntött a múlt héten a Bukaresti Táblabíróság. A Digi 24 hírtelevízió szerint a kiutasítottak közül hatan Szatmárnémetiben működtettek szárnyas vágóhidat, és kapcsolatban álltak a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségét megtámadó Kouachi- fivérekkel.

 

A Román hírszerző Szolgálat (SRI) honlapján egy tunéziai állampolgár tíz évre szóló kiutasításáról és egy hat tagú, meg nem nevezett állampolgárságú csoport öt tagjának hét évre szóló, egy tagjának pedig három évre szóló kiutasításáról számolt be.

Utóbbi csoportról azt közölte, hogy tagjai az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetek radikális nézeteit vallották, és dzsihadista irányultságú szélsőséges iszlamista propagandát fejtettek ki Románia területén. A SRI szerint a radikalizálódás előrehaladott állapotában levő személyek elszigetelt csoportot alkottak, amely veszélyeztette Románia biztonságát. A titkosszolgálat azt is hozzátette, 2013 óta tartja megfigyelés alatt a most kiutasított személyeket.

A Digi 24 hírtelevízió honlapján azt közölte, hogy a csoport Szatmárnémetiben működött, tagjai francia állampolgárok voltak. A televízió meg nem nevezett bírósági forrásokra hivatkozva közölte, hogy a csoport közvetlenül is kommunikált a januári párizsi merényletek elkövetőivel.

A Digi 24 a Párizs melletti Soissons-ban szólaltatta meg az egyik kiutasított férfit, aki elmondta, hogy Kolozsváron végezte el az orvosi egyetemet, 2013 óta vezeti a szatmárnémeti vállalkozását, amely az iszlám előírások szerint dolgozza fel a szárnyashúst, és iszlám közösségekben értékesíti azt.

A hírtelevízió szerint a szatmárnémeti húsfeldolgozó kisüzemben dolgozott a kiutasított csoport öt másik tagja is, akiket egy iszlám vezető fertőzött meg szélsőséges nézeteivel a városban tartott összejövetelek alkalmával. http://www.digi24.ro/Stiri/Digi24/Special/Reportaj/Asasinii+de+la+Charlie+Hebdo+legaturi+in+Romania

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.