A héten már 20 fok körüli meleg is lehet

A héten többször várható eső, helyenként zivatar, emellett erős lesz a szél is, de lehűlés nem várható, több helyen 20 Celsius-fok körüli meleg lehet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap.

 

 

Az országos középtávú előrejelzés szerint hétfőn az ország legnagyobb részén napos időre lehet számítani, csapadék nem lesz. Kezdetben a Tiszántúlon még megélénkül a szél, majd ott is mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 3 fok között valószínű, a legmagasabb hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.

Kedden túlnyomóan napos idő lesz, de estétől megnövekszik a felhőzet, és ekkor egy-egy zápor is lehet. Megélénkül, több helyen meg is erősödik a szél. A leghidegebb órákban mínusz 2 és plusz 4 fok között, napközben plusz 13 és 18 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán késő délelőttől egyre többfelé várható eső, zápor. Több helyen megerősödik a szél. A minimum hőmérséklet plusz 1 és 8, a maximum hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű.

Csütörtökön több alkalommal, többfelé kell esőre, záporra számítani, egy-egy zivatar is előfordulhat, emellett a szél is megerősödhet. Dél körül viszont akár hosszabb időre is kisüthet a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.

Pénteken is többfelé kell esőre, záporra számítani, helyenként zivatar is előfordulhat. A szél erős, a Dunántúlon akár viharos is lehet. Átmeneti időszakokra süthet ki a nap. A leghidegebb órákban 4 és 9 fok, napközben általában 13 és 18 fok közötti, nyugaton viszont 13 fok alatti hőmérséklet várható.

Szombaton és vasárnap is erős, a Dunántúlon viharos lesz a szél. Szombaton többfelé, vasárnap főleg keleten lehet eső, zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet szombaton 5 és 12, a vasárnap 4 és 10 fok között valószínű. Napközben szombaton 8-16, vasárnap 10-15 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.