Obama: az amerikaiak jobban kedvelik a brit királyi családot, mint a saját politikusaikat

Az amerikaiak rajonganak a brit királyi családért, jobban szeretik őket, mint a saját politikusaikat – súgta oda Barack Obama amerikai elnök Károly walesi hercegnek, amikor csütörtökön a Fehér Ház Ovális irodájában fogadta a brit trónörökösi párt.

 

Károly és Kamilla cornwalli hercegnő kedd óta négynapos látogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban, amelynek során kulturális és oktatási intézményeket keresnek fel, valamint egy veteránotthont. A hercegi pár udvariassági látogatást tett a Fehér Házban.

Károly azt felelte az elnök szavaira, hogy ezt nem hiszi, és elmondta, hogy szerdán a hitvesével együtt felkereste Mount Vernont, az első amerikai elnök, George Washington birtokát, ahol 45 évvel ezelőtt járt először.

A találkozón amerikai részről részt vett Joe Biden alelnök is.

A CNN hírtelevízió és az ORC International közvélemény-kutató intézet csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérése szerint egyébként az amerikaiak 50 százaléka véli úgy Obama hatévi kormányzása után, hogy az elnöksége sikeres, 47 százalék szerint viszont kudarc. Ezzel a Fehér Ház jelenlegi lakója a két elődje között helyezkedik el. George W. Bushról elnökségének ugyanebben a szakaszában csak 39 százalék vélekedett pozitívan, 55 százalék ennek az ellenkezőjét gondolta. Bill Clinton viszont 77 százalék szerint volt sikeres elnök, és csak 20 százalék gondolta az elnökségét bukásnak.

A most megkérdezettek 53 százaléka szerint az Egyesült Államokban ma jó irányba haladnak a dolgok, és 46 százalék van meggyőződve ennek az ellenkezőjéről. 2009 februárjában, röviddel Obama hivatalba lépése után csak 21 százalék vélekedett derűlátóan a kilátásokról, és 79 százalék volt pesszimista.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.