Átcserélt rendszámmal, forgalomból kivont autóval közlekedett

A budajenői körzeti megbízott egy 28 éves zsámbéki férfit fogott el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Árpád 28 éves zsámbéki lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. március 16-án 20 óra körüli időben egy próbarendszámmal ellátott személygépkocsival közlekedett Budajenőn, mikor a rendőrjárőr ellenőrzés alá vonta. Az intézkedés során kiderült, hogy a 28 éves férfi a próbarendszámhoz tartozó okmányokat nem tartotta magánál, illetve a gépkocsira jogtalanul helyezték fel a próbarendszámot.

A fentieken túl a járművet 2009 decemberében kivonták a forgalomból.

B. Árpádot a budajenői körzeti megbízott a helyszínen elfogta, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállította, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A további eljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya folytatja le.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.